Fontos határidőre figyelmeztet a jegybank az egyik forintbankjegynél

új forint bankjegyek
Vágólapra másolva!
A bevont bankjegyek a bevonási határnaptól számított 3 évig minden bank és postafiókban térítésmentesen válthatók át azonos címletű, törvényes fizetőeszközökre. Ez a határidő a régi 20.000 forintosok esetén az idei év végén lejár. Így ingyenesen, a bankok és a posta pénztárainál 2020. december 31-ig válthatók át a régi húszezer forintos bankjegyek - hívja fel a figyelmet honlapján a jegybank.
Vágólapra másolva!

A Magyar Nemzeti Bank 2017. december 31-én vonta be a készpénzforgalomból a régi – 2015 előtt kibocsátott – 20.000 forintos bankjegyeket.

2021. január 1-től a posta és a hitelintézetek továbbra is átválthatják ugyan az érintett régi címleteket, azonban e szolgáltatás nyújtásáról és annak feltételeiről – például díj felszámításáról – a saját üzletpolitikájuk szerint dönthetnek.

Erre tekintettel, ha valaki három évnél régebben bevont, a forgalomban már nem használható bankjegyeket szeretne átváltani, úgy

célszerű előzetesen tájékozódni a hitelintézetek vagy a posta honlapján, illetve üzleti feltételeiben.

Idén még ingyenesen válthatók át a régi 20.000 forintos bankjegyek Forrás: MNB

A Magyar Nemzeti Bank – törvényi kötelezettségének megfelelően – továbbra is a bevonási határnaptól számított 20 évig, azaz 2037. december 31-ig díjmentesen váltja át törvényes fizetőeszközökre a régi 20.000 forintos bankjegyeket.

A forint bankjegyekkel és érmékkel kapcsolatos tudnivalókról az MNB honlapjának Bankjegy érme oldalán további naprakész, részletes információk érhetők el:
https://www.mnb.hu/bankjegy-es-erme