Az amerikai Tiffany ékszergyártó beleegyezett abba, hogy az eredeti árnál alacsonyabban vásárolja föl a céget a francia LVMH luxusóriás – jelentette be a két vállalat.
Ezzel úgy tűnik, mégis összejöhet a luxusipar történetének egyik legnagyobb üzlete.
Eredetileg ugyanis nagyot szólt a hír, hogy a Louis Vuitton és más nagy márkák mögött álló LVMH felvásárolja a Tiffanyt. Majd egyre súlyosabb lett a koronavírus-járvány, a gazdasági környezet megváltozott, az LVMH pedig közölte, visszalép az üzlettől.
A Tiffany erre úgy reagált, hogy bejelentette, pert indít, mivel szerinte a francia vállalat jogszerűtlenül rúgta föl a megállapodást. Nem sokkal később miután még kielézettebbé vált a helyzet, az LVMH jelezte, visszaperli az amerikai ékszergyártót.
Most azonban a felek bejelentették, mégis létrejöhet az üzlet, ez eredetinél alacsonyabb áron. Az eredeti megállapodás ugyanis arról szólt, hogy az LVMH részvényenként 135 dollárért szerzi meg a Tiffanyt, amit most 131,5 dollárra módosítottak. Ezzel az akvizíció értéke 15,8 milliárd dollár lenne.
Ez összesen 425 millió dolláros kedvezményt jelentene a Bernard Arnault által vezetett francia óriásnak.
A csütörtöki közlemény arra is kitér, hogy a felek békésen rendezik az egymással fennálló peres ügyeiket a delaware-i bíróságon.
A tranzakciót még formálisan jóvá kell hagyatni a Tiffany részvényeseivel is, de ha minden jól megy, 2021 elején már lezárhatják az üzletet. Az új megállapodás keretei között a Tiffany november 19-én megfizetheti a negyedéves, részvényenkénti 0,58 dolláros osztalékot.