A korabeli infláció miatt maradt meg a világ legrégebbi papírpénze
Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
A világ legrégebbi, fennmaradt bankjegye közel hétszáz éves: a Ming-dinasztia korában, Kína területén gyártott papírpénzek fennmaradt legrégebbi példánya a hivatalos Guiness-rekord szerint az 1370-es évekből származik. Az egészen a XVI. századig forgalomban lévő bankókból viszonylag sok került elő épségben. Történetükben pedig talán az a legkülönösebb, hogy a fennmaradás - még ha közvetett módon is - a Mingek uralkodásának kezdetét kísérő hiperinflációnak köszönhető.
Kína pénztörténete - ahogy több más térségé is - az ősi időkre, a Krisztus előtti évszázadokra nyúlik vissza. A korai időkben tárgypénzeket (például késeket, szerszámokat) használtak fizetőeszközként a régi idők emberei, de hamar megjelentek a különböző fémekből vert pénzérmék is. Az sem fedné a valóságot, hogy a nyomtatott papírpénz először a XIV. században, a Ming-dinasztia trónra lépésével jelent meg Kínában: a kutatások szerint már a Krisztus utáni első ezredfordulón, a Szung-, majd az afölé kerekedő Csin-dinasztia idején is használtak papírpénzt a mai Kína területén.
Ezeket a korai pénzeket azonban párhuzamosan használták a bronzérmékkel, majd az ezüstrudakkal, és némelyike nem is tényleges pénz volt, csak egy ígérvény.
Ezeket például a kereskedelemben használták, nagy távolságra bonyolított ügyleteknél. A kettősségre jellemző volt, hogy míg az állam saját kiadásait ezüstben teljesítette (például ebben fizette ki a katonák zsoldját), addig a hétköznapokban a papíralapú pénz volt használatban. Mindebből persze számos nehézség adódott, például a rendszeresen jelentkező infláció, ami az uralkodókat és az államapparátust időről időre a pénzrendszer átgondolására késztette.
A kínai mongol uralmat megalapozó Kubiláj nagykán szobra Ulánbátorban:
A mongol örökség
Nem volt ez másként a XIV. században sem, amikor már egy ideje a mongol hódítás nyomán hatalomra jutott, Kubiláj nagykán alapította Jüan-dinasztia irányította Kínát. A mongol érában a papírpénz került előtérbe a bronzérmékkel szemben, bár elvileg az állam a papírpénzek értékét köteles volt ezüstre váltani a tulajdonos kérésére.
A gondok ott kezdődtek, amikor a Jüanok egy újabb papírpénz bevezetésével kísérleteztek, ám ezt olyan nagy számban állították elő, hogy azonnal inflálódni kezdett.
Ezt a helyzetet még képesek voltak kezelni, ám a későbbi pénzügyi nehézségeket már nem: a pénzügyi reformok ellenére a mongol eredetű Jüan-dinasztia 1368-ban megbukott.
Történelmi infláció
A Ming-dinasztia áldatlan pénzügyi állapotokat örökölt. A helyzetet úgy próbálták megoldani, hogy visszavezették a bronzérméket (ven) a forgalomba a papírpénzek mellé, és egy ideig egy párhuzamosságra épülő rendszert tartottak fenn. Az eredmény azonban ismét csak infláció lett, méghozzá katasztrofális mértékű.
A helyzet akkor vált a legrosszabbá, amikor az 1420-as, 1430-as években leálltak az új érmék verésével, hogy kierőltessék a papírpénz kizárólagos használatát a birodalomban.
A Ming-pénzek egyébként formailag is sok tekintetben hasonlítottak a későbbi, modern bankjegyekhez: feliratként szerepelt rajtuk területi hatályuk (csak a birodalom területén lehetett azokkal fizetni), és a hamisításukról lebeszélni igyekvő figyelmeztetés is.
Ám az erőltetésükre vonatkozó döntés súlyos kudarcnak bizonyult.
A Ming-pénzek teljesen elértéktelenedtek, egyes források szerint az 1375-ben már biztosan létező, nyomtatott papírpénzek a XV. század közepére eredeti névértékük 1 százalékát érték.
A mindennapi pénzhasználat - mutatja be az Újkor történelmi portál - pedig visszakanyarodott az ezüsthöz és a bronzérmékhez: a nagyobb értékű ügyleteknél a tömb tömegét igazoló bélyegekkel ellátott ezüstdarabokat használtak, a kisebb értékű kifizetéseknél pedig egyre népszerűbbek lettek a különféle magánvállalkozók által készített, a bronz venek formai jellegzetességeit magukon viselő érmék. A Ming-uralkodók csak később kezdték meg a pénzverés reformját és kizárólagos állami monopóliummá tenni azt.
De mi történt a Mingek papírpénzével?
A nagy számban előállított bankjegyekre egészen különös sors várt: a XV. század közepére összeomló papírpénzt a kereskedők az értéktelenedés kezdetekor, először csak kötegekben tartották maguknál.
Majd megunva azt, hogy néhány darab helyett egyre többet kell magukkal cipelniük azokból, bálákba rendezték a haszontalan bankjegyeket.
De hatalmas kerámiákban, régi épületekben is tárolták azokat. Később aztán, annak rendje és módja szerint, el is feledkeztek azokról.
A legrégebbi, fennmaradt papírpénz
Valószínűleg ennek is köszönhető, hogy a világ jelenleg legrégebb óta fennmaradt papírpénzei épp a Ming-bankók lettek. Noha a pénzek több száz éven át használatban maradtak - legalábbis hivatalosan -, azokból, részben mellőzöttségük miatt, viszonylag sok példány látható ma múzeumokban. Az első példányok Hongwu császár alatt jelentek meg, valószínűleg 1375-ben, így manapság a da ming baochao és azok későbbi nyomatai számítanak a legkorosabb, fennmaradt papírpénzeknek.
Egyes források szerint, az uralkodó szinte elébe ment saját nagyszabású pénzügyi reformjainak azzal, hogy 1375-ben úgy adta ki az eperfa rostjából, az abból gyártott papírra készített pénzt, hogy a vonatkozó hivatal, azaz a pénzügyi felügyeleti rendszer még nem állt fel - ez csak egy évre rá kezdte meg működését. A pénzből az elsők 1 guàn-t értek, amik akkoriban 1000 bronzérmére voltak válthatók. A pénz elértéktelenedéséhez később az is hozzájárult, hogy az akkori birodalmi kormány kitalálta, hogy a megkopott papírpénzeket új nyomatokra kell cserélni, ám nem azonos, hanem csökkentett értéken. A kopott, viseltes bankjegyeket számos helyen nem fogadták el, ami azzal együtt, hogy a kormányzat lényegében számolatlanul állította elő az új bankjegyeket, aláásta a korabeli kereskedők és polgárok bizalmát a Ming-pénz iránt.
Ezekből a régi pénzekből az első példányok még az 1900-as évek elején kerültek elő, akkor, amikor a kínai boxerlázadás után külföldi csapatok szállták meg Pekinget. A XX. század első évtizedeiben még számos példány felbukkant ezekből a nem egy időben előállított bankjegyekből, és került belőlük sok magángyűjtőkhöz éppúgy, mint kínai, és később más múzeumokba is.
A legérdekesebb hely, ahol ilyen pénzt találtak, egy, a XIII. században keletkezett faszobor belső része volt.
Egy néhány évvel ezelőtt árverés kapcsán bukkantak rá véletlenül a szobor belsejében felgöngyölt pénzre, melynek készítési dátumát ráadásul a szakértők az ismert és elfogadott 1375-ös évnél korábbra, 1370 vagy 1371-re teszik, a Ming-dinasztia harmadik vagy negyedik évére.
A megtalált bankjegyen is ott a figyelmeztető felirat:
hamisításáért komoly büntetés, lefejezés jár, a hamisítást bejelentő viszont komoly ezüstjutalomra számíthat, plusz megtarthatja a hamisító összes vagyonát.
Egyelőre tehát a Ming-dinasztia pénzeit tartják a legrégebbi, fennmaradt, nyomtatott papírbankjegyeknek, melyek jóval azelőtt kerültek forgalomba, hogy Európában elterjedt volna a pénzelőállítás ezen módja - hozzátéve, hogy a Ming-bankjegyek belső érték nélküli pénznek számítottak, hiszen nem állt mögöttük nemesfém-fedezet. Ugyanakkor elképzelhető, hogy egyszer csak előkerülnek ennél is régebbi pénzek, akár épp Kínából.
Például még 1915-ben egy Andrew McFarland Davis nevű, amerikai numizmatikus fényképeket mutatott be, melyek a XIII. századi, a Szung-dinasztia korában készült papírpénzekről készültek. Ezek állítása szerint személyes gyűjteményében vannak. Davis azonban 1920-ban meghalt, hagyatékának sorsa pedig ismeretlen. Hasonlóan szenzációs bejelentés volt 1987-ben az, hogy Szentpéterváron az Ermitázs levéltárában egy, az 1330-as évekből, a Jüan-dinasztia idejéből származó papírpénzre bukkantak. Ám ez a különleges lelet - ha létezett - az 1990-es évek elejének némileg zavaros időszakában nyomtalanul eltűnt.