Magyarország legnagyobb sütőipari üzeme épül fel Hatvanban

Univer Lipóti Kecskemét Üzleti negyed Tóth József Péter Lipóti Pékség tulajdonos kenyérgyár pékség
A fagyasztott termékek előállításához indult innovációs projekt a Lipóti Pékségnél
Vágólapra másolva!
Példaértékű és a hazai gazdaság erejét mutató vállalkozói bizalom jele, hogy tizenötmilliárd forintból - a kormány csaknem hétmilliárd forintos támogatásával - Magyarország legnagyobb sütőipari üzemét építi fel a Lipóti Pékséget működtető Lipóti Tóth és Társai Zrt. Hatvanban - jelentette ki a pénzügyminiszter a beruházás alapkőletételi ünnepségén.
Vágólapra másolva!

Varga Mihály a fejlesztés megvalósítását a cég és a kabinet "közös vállalkozásának" nevezve rámutatott: a Lipóti Pékség beruházása egy hagyományos iparágat képviselő, mégis innovatív és piacnyitó projekt.

- tette hozzá.

Illusztráció Forrás: Mudra László

Kiemelte:

A járvány után az ilyen, áldozatvállalásra is hajlandó, elkötelezett vállalkozások építik fel és teremtik újra a magyar gazdaság jövőjét - mondta a miniszter.

A gazdaság újraindításához szükség van kormányzati segítségre, ezért indította el a kabinet a gazdaságtörténet egyik legnagyobb támogatási programját, amelynek pénzügyi forrását az ország gazdasági teljesítményének 20 százalékát kitevő, 9 ezer milliárd forint biztosítja - hangsúlyozta. A jövő évi költségvetés parlamenti vitáját megemlítve azt mondta, a vitákat le kell zárni, döntéseket kell hozni, és a kormányt nem lehet azzal vádolni, hogy ezt nem tette meg az elmúlt években.

Az elmúlt időszak eredményeit számba véve arra emlékeztetett, hogy az ország gazdasági sérülékenysége jelentősen csökkent, ez pedig megadta a járványhelyzet idején a források azonnali mozgósításának lehetőségét a mielőbbi kilábalás érdekében.

Varga Mihály pénzügyminiszter Forrás: MTI/Illyés Tibor

A gazdasági visszaesésnek külső okai vannak, ezért azt időben kezelve a visszaépülés gyors lehet - mondta, és hozzáfűzte, ezt támasztja alá, hogy a gazdaság 2 százalékkal nőtt az első negyedévben, miközben számos európai országban, ahol "a bajok már a járványt megelőzően kezdődtek", 5 százalék körüli visszaesést regisztráltak. Az építőipar áprilisban csak 2 százalékkal csökkent, ebben Magyarország az unió éllovasai közé tartozik, míg az ipar egészének teljesítménye a visegrádi országokéhoz hasonló mértékben esett vissza. Magyarország megőrizte versenyképességi pozícióját, a magyar gazdaság az elemzések szerint a jövőben is vonzó befektetési célpont lesz, kedvezőek a munkaerőpiaci trendek is - fogalmazott.

- hangsúlyozta. A gazdaság újraindítása érdekében tett kormányzati intézkedések fókuszában a munkahelyvédelem, a munkahelyek újrateremtése, a családok megélhetésének és a vállalkozások talpon maradásának, fejlődésének biztosítása áll - idézte fel.

Ezt szolgálja a 2015-ben indított nagyvállalati beruházási támogatási program is, amelynek keretösszegét nemzeti forrásból a járvány idején megháromszorozta a kormány, és a hozzáférés feltételeit is könnyítette - mondta.

A miniszter közölte: a beruházási hajlandóság a járványhelyzet ellenére sem csökkent: 806 vállalkozás jelentkezett arra a versenyképesség-növelő programra, amelynek keretében több mint 300 milliárd forintból nyújtanak beruházási támogatást.

A vállalkozások technológiai megújulását segítő pályázaton is a meghirdetett 50 milliárd forintos keret duplájára érkezett igény, így a kormány 100 millió forintra emelte a rendelkezésre álló összeget - tudatta. Továbbra is fegyelmezett államháztartási magatartás és pénzügypolitika, ám segítő, támogató, gazdaságösztönző lépések jellemzik a hazai gazdaságpolitikát.

A várakozások szerint az idei visszaesés után jövőre Magyarország visszaáll az elmúlt évek növekedési pályájára

- mondta.

Tóth Péter, a cég alapító tulajdonosa elmondta: a várhatóan 2021 augusztusára elkészülő új üzem közel 20 ezer négyzetméterén napi 1,3 millió darab - 30-35 féle - termék előállítását és évi 70 ezer tonna sütőipari termék értékesítését tervezik. A kormányzati támogatásra kitérve megjegyezte: tisztában vannak vele, hogy az nem ajándék, hanem befektetés a kabinet részéről, amely azt mutatja "ők is bíznak bennünk".