Irreális elvárások a családi házak piacán

Álomotthonok -  Egy budapesti családi ház kuszaságának megszüntetése
Vágólapra másolva!
Miközben a vevők az ésszerűen tervezett, használható méretű szobákkal kialakított, egyszintes, jó állapotú házakat keresik leginkább a budapesti és az agglomerációs ingatlanpiacon, addig az eladók valami egészen mást próbálnak értékesíteni, ráadásul rendkívül magas árakon.
Vágólapra másolva!

„Nem igazán találkozik mostanában a kereslet és a kínálat a családi házak piacán. A családi házat keresők "szörnyülködő állapotban" vannak" - mondta Sebestyén Tamás, a Balla Ingatlan XIV. és XVI. kerületi irodájának szakmai vezetője. –

A telkek iránt is megcsappant a kereslet, ami a korábbi áfa-döntéssel áll összefüggésben: azok a telkek, melyeket korábban elkapkodtak volna a vevők, "mint a cukrot", most állnak a piacon.

A beruházók nem vágnak bele újabb fejlesztésbe, vagy akár családi ház építésébe.

- tette hozzá Sebestyén Tamás.

„Nagyon hasonló a helyzet Dél-Budán is: a családi házakat nehéz eladni, és ha igen, akkor is csak jelentős alkuval kelnek el. Kereslet még lenne rájuk,

azonban a magas árak gyakran elriasztják a vevőket.

- hívta fel a figyelmet Nagy Csaba, a Balla Ingatlannál a dél-budai régió vezetője. „A XI. kerületben az átlagos értékesítési idő a 80 millió forintnál olcsóbb családi házak esetében 6-12 hónap, az ennél drágább ingatlanoknál viszont már kifejezetten szűk a kereslettel találkozhatunk: a „luxuskategóriában" akár évekig is tarthat egy-egy eladás."

Az árak már nem nőnek tovább a fővárosban - a vevők így sem tudják már kifizetni az eladók által igényelt árat Forrás: geppetto.hu

Az árak viszont úgy tűnik, nem emelkednek már tovább.

Legalábbis így nyilatkozott Balla Frigyes, a Balla Ingatlan IV. és XV. kerületi irodájának szakmai vezetője a két érintett kerület családi házainak kapcsán, de ugyanez hangzott el Kántor Istvánné, a Balla Ingatlan X. és XVII. kerületi irodája szakmai vezetőjének részéről is.

Az alku mértéke pedig ismét nő.

Az új, illetve újszerű házak esetében 0-5 százalékot, korszerűtlen és 20 évnél idősebb házak esetében viszont akár 3-8 százalékot is tudnak alkudni a vevők. Ennek ellenére a jelentősebb ráfordítást igénylő, rossz elhelyezkedésű, túlméretezett, nehezen eladható házak akár 2 évnél hosszabb időre is beragadhatnak a piacon. „A vevők ugyanis az ésszerűen tervezett, használható méretű szobákkal kialakított, egyszintes házakat keresik." - tette hozzá Kántor Istvánné.