Nem akármilyen sajátmárkás terméke lesz Balinak

olcsó
3. Bali, Indonézia (63,95 font)
Vágólapra másolva!
Bali legalizálná tradicionális italát, az arakot. Az ottani hatóságok azzal érvelnek a szövetségi indonéz kormánynak, nem járja az, hogy miközben az országba megengedett az alkohol behozatala, a hagyományos bali főzet csak nem hivatalosan lehet kedvelt a helyiek és a rengeteg odalátogató turista körében - írja a Jakarta Post.
Vágólapra másolva!

Új balinéz márkaként vezetnék be az arakot, a kókuszpálma borából főzött helyi pálinkaféleséget Balin. A sziget kormányzója már meg is kereste hivatalos kérelemmel az indonéz iparügyi minisztériumot, arra kérve a szövetségi szervet, hogy vizsgálja felül az arak tiltására korábban kiadott elnöki rendeletet.

Az italféleség természetesen most is készül Bali egyes térségeiben, ám a lepárlók lényegében szabályozás nélkül működnek. Ugyanakkor az ital rendkívül keresett a turisták körében is.

Ezen az ellentmondásos helyzeten változtatna most a kormányzó és stábja. Szerintük nem elfogadható az, hogy a külföldiek behozhatnak magukkal bizonyos mennyiségű italt, miközben a háromféle különböző erősségben készülő arak afféle félhivatalos státuszban érhető csak el a szigeten.

A bali vezetés azzal érvel az indonéz kormánynál, hogy a helyi főzdék garantálni tudják a folyamatos és magas minőséget. Valamint azzal, hogy

az arak gyártásának legalizálása sokat lendítene a helyi gazdaságon.

Úgy tűnik, a kezdeményezésnek máris vannak támogatói, legalábbis a jogalkotási bizottság egyik tanácsnoka támogatásáról biztosította azt. Úgy fest, ha a szövetségi hatóságok felülvizsgálják majd áldásukat adják az arak hagyományos gyártási megoldásaira, akkor az italból hamar Bali saját brandje lehet. Ilyen típusú ital egyébként máshol is készül a világon, ám a tradíció miatt, megvan az esély arra, hogy az autentikus balinéz termékként váljon szélesebb körben is ismertté.

Balinéz márka lehet belőle Forrás: Wikimedia Commons

Indonéziában egyébként az alkohol állandó vitaforrás mind a politikában, mind a közéletben. Az ország 2016-ban jelentős korlátozást vezetett be az alkoholos italok árusítására, melyről ebben a cikkében írt az Origo. A hindu többségű, turizmusból élő Bali szállodái ugyanakkor mentességet kaptak a rendelkezés alól, hiszen az valószínűleg tönkrevágta volna a vendégforgalmat. Egyes akkori számítások szerint, a tiltás bevezetése akár 2 milliárd dolláros gazdasági veszteséget is okozhatott Indonéziának évente.