Ők a legtrükkösebb autóimportálók a világon

Toyota Landcruiser
Vágólapra másolva!
Ügyeskedő kereskedők szinte minden szegmensben előfordulhatnak. Ám a rendkívül szegény, sok viszontagságtól sújtott Afganisztánban piaci léptékben megy a kiskapuzás azért, hogy elkerüljék vagy csökkentsék az import használt autókra vonatkozó vámokat. Mutatunk néhány ritkán látható képet az ügyeskedésről!
Vágólapra másolva!

Afganisztán a világ egyik legnagyobb felvevőpiaca a használt japán autóknak. A sok ismert brand közül különösen a Toyota gyártotta személyautók és terepjárók számítanak az ott élők kedvenceinek, ahogy azt több tudósítás is bemutatja.

Az afgán utakon közlekedő autók száma pedig szédületes ütemben nő, minden, az országot sújtó gazdasági nehézség és háborús viszontagság ellenére is.

2002-ben még csak 175 ezer jármű rótta a 29 milliós ország útjait. 2010-re ez a szám félmillióra kúszott, majd az elmúlt években ennél is jóval magasabbra.

A beszámolók szerint az elmúlt években Kabulban naponta százával helyeztek forgalomba autókat, amelyek között ha kisebb arányban is, de megjelentek a vadonatújak.

A főként Japánból és Németországból importált Toyota Corollák, újabban pedig a Land Cruiserek, minden más márkára rávernek népszerűségben. Egyes adatok szerint a fővárosban, Kabulban, a forgalomba állított gépjárművek 80-90 százaléka Corolla lehet.

A japán vállalatnak egyébként működik egy márkaképviselete az országban.

Az üzlet jelentős része azonban a használtautó-kereskedőknél bonyolódik.

Ezek főként Pakisztánon át, Karacsi kikötőjéből érkező szállítmányok értékesítését jelentik.

A német gyártású változatok különösen kedveltek az afgán vásárlók körében, mivel jellemzően kedvezőbb fogyasztási adatokkal bírnak, mint régebbi, 20 évnél idősebb japán gyártmányok. Amelyeket egyébként ugyanúgy forgalomba állítanak az országban, akkor is, ha például Japánban már nem kapná meg a műszaki engedélyt arra.

A használt járművek pedig darabonként néhány ezer dollártól néhány tízezer dollárig terjedő vételárért találnak gazdára, függően a kortól és a műszaki állapottól.

A jármű színe pedig különösen sokat számít az afgán vásárlóknak.

A fehér színnek ugyanis vallási vonatkozása van, az iszlám hagyományban is a tisztaság fogalmához kötődik.

Akár 1500 dollárral többet is megadnak egy azonos tulajdonságú Corolláért, ha fehér színű, mintha sötétebb lenne.

S hogy mi az afgán autópiac legnagyobb trükkje?

Az országba csak közúton érkezik áru. A kereskedők a használt autókra vonatkozó jelentős vámokat és egyéb járulékokat, valamint a macerás bürokráciát úgy próbálják kikerülni, illetve csökkenteni, hogy szétszedve, alkatrészenként szállítják be a járműveket az országba. Ahol azokat újra összerakják, és ekként értékesítik a vevőknek.

Kattintson a képre, és nézze meg ön is, hogyan trükköznek az afgán autópiac szereplői az áruval!

Autóimport Afganisztánban
Autóimport Afganisztánban
Autóimport Afganisztánban
Autóimport Afganisztánban
Autóimport Afganisztánban
Autóimport Afganisztánban
Autóimport Afganisztánban
Autóimport Afganisztánban
Autóimport Afganisztánban
Autóimport Afganisztánban
Autóimport Afganisztánban
Autóimport Afganisztánban
Autóimport Afganisztánban
Autóimport Afganisztánban
Autóimport Afganisztánban
Autóimport Afganisztánban
Autóimport Afganisztánban
Autóimport Afganisztánban