Szenved a Ford, óriási leépítésekre készülnek Európában

2019.01.11. 12:13

A Ford bejelentette, hogy leállnak a multivan-ek (teherszállításra és a személyfuvarozásra is alkalmas kisbuszok) gyártásával. Augusztusban pedig befejezik az automata sebességváltók előállítását Bordeaux-ban, felülvizsgálják a cég oroszországi működését, valamint összevonnák a Ford U.K és a Ford Credit központjait. Ennek következtében több ezer alkalmazott veszítheti el állását.

Hatalmas leépítésekre készül a Ford Európa szerte. Az 53 ezer alkalmazottal rendelkező autógyártó az utóbbi években folyamatosan nehézségekkel küzd, és nem tudnak profitot termelni. Az előző év harmadik negyedévében 245 millió eurós veszteséget szenvedtek el.

A Ford most arra kényszerül, hogy átszervezze a vállalat struktúráját, főleg azok után, hogy egyik legnagyobb riválisuk - a General Motors - növelte bevételét, hogy az európai Opelt és a Vauxhall márkákat eladta a Peugeot-nak.

illusztrációForrás: AFP/2017 Getty Images/Scott Olson

Steven Armstrong, a Ford európai, közel-keleti és afrikai alelnöke elmondta, hogy fontos lépéseket tesznek annak érdekében, hogy átszervezzék az európai tevékenységüket. Arról azonban nem kívánt beszélni, hogy pontosan hány alkalmazott elbocsátását tervezik a vállalatnál, de akár több ezren is lehetnek a folyamatban érintettek.