A Dubajban, ember által létrehozott Palm Jumeirah, magyaros átírattal Palm Dzsumeira, vagyis Pálma-sziget felülről nézve egy pálmafához hasonlít, melyet hullámtörővel körbe kerítettek. A sziget „ágait" a Perzsa-öböl csillogó türkizkék vize veszi körül.
A Pálma-szigetről készült korábbi videó:
A Pálma-sziget "egyben" eddig egy helikopterről vagy a Nemzetközi Űrállomásról volt látható, de hamarosan látható lesz
a világ egyik legmagasabban épülő tetőtéri medencéjéből is, melynek külön érdekessége, hogy a víz lefolyik majd a széléről.
Az épületet a dubaji Nakheel nevű cég fejlesztette, a medence pedig, mely a luxushotel ötvenedik emeletén, egy 775 négyzetméteres, 930 ezer literes befogadóképességű létesítmény lesz, amely a felszín felett 210 méter magasan helyezkedik majd el.
A turisták számára bizonyára vonzó lesz a 360 fokos kilátás a Pálma-toronyból, az 52 emeletes luxus szálloda és lakópark 50. emeletéről. A torony jelenleg építés alatt áll, felhúzási költsége mintegy 327 millió dollárt (átszámítva mintegy 97 milliárd forint) tesz majd ki.
A medence felett egy étterem épül az 51. emeleten, és a nyilvános kilátóterasz lesz a legfelső szint funkciója az 52. emeleten.
Omar Khoory, a Nakheel bevásárlóközpontok ügyvezető igazgatója szerint ez a három szint, vagyis a „Pálma-látvány" valóságos mágnes lesz a helyi lakosok és a turisták számára egyaránt, de ezt nem könnyű megépíteni.
A tengerparton ugyanis erős a széljárás, ami jelentős kihívást jelentet az anyagok magasba emelésekor
- mondta a fejlesztő.
Az építkezéshez 300 méter magas toronydarukra volt szükség, hogy 2000 tonna üveget és 1200 tonna acélt meg tudjanak emelni. A fejlesztő szerint a medencét úgy tervezték, hogy minimalizálja a tengeri szél hatását.
Nakheel szerint a tetőtéri medence szerkezeti munkái befejeződtek, az üveghomlokzatok 60 százalékos készültségi szinten állnak, a torony és a medence pedig az év végére készül majd el.
A határain lefolyó vízzel felépített medence a világ legmagasabb medencéi közé tartozik majd, bár jóval alacsonyabb, mint a Hong Kongban lévő, 484 méter magasan megépített medence.
A Pálma-torony két legfelső emelete, ahol a kilátó és az étterem található, lebegő acélszerkezetből készül.
Forrás: Nonperele.com