Még mindig drágulnak a budapesti panelek

gazdagréti lakótelep
Budapest, 2009. május 4. A lakótelep egy részlete. Negyedszázada annak, hogy elkészültek az első lakások a Gazdagréti lakótelepen. Az 5772 lakás, amelyekben 25 ezer ember él, paneles technológiával készült 1983 és 1989 között, Jurcsik Károly tervei alapján. Az épületek a tájba illeszkednek, a terepviszonyokhoz alkalmazkodnak, és a változatosság érzetét kelti az is, hogy nem mindegyik egyforma: a legmagasabb tizenegy, a legalacsonyabb hétszintes. A Gazdagréti lakótelepnek - a Budaörsi út, Gazdagréti út, Szurdok utca, Nagyszebeni út, Rétköz utca által határolt, mintegy kilencven hektáros területnek - van temploma, iskolája, óvodája, könyvtára is. Egykor ezen a vidéken szőlőt termesztettek, s valószínűleg a bőséges termésnek köszönhetően nevezték a helyet - német nevén - Reiche Reidnek, gazdagrétnek. MTI Fotó: Mohai Balázs
Vágólapra másolva!
Az ingatlanközvetítők szerint a panellakások azok, amelyeknek kiemelkedően nagy most a forgási sebessége, azaz könnyű őket eladni, és akad is rájuk bőven vevő. Az áraik emiatt még mindig felfelé araszolnak.
Vágólapra másolva!

Úgy tűnik, hogy a vevők mára megszerették a paneleket, és talán nem csak azért, mert árukat tekintve a legkönnyebben elérhetők az átlagemberek számára, hanem azért is, mert praktikusak, könnyen berendezhetők, és még a fenntartási költségük is versenyképes.

Sok vevő úgy látja, hogy a téglalakások és panelek között még meglévő árkülönbséget semmi sem indokolja, ezért is tolódott el a kereslet a panelek irányába.

Egy korszerűen felújított, panelprogramos épület sok esetben már azt a komfortot tudja biztosítani, amit egy téglaépítésű társasház.

Ezért szinte minden budapesti kerületben azt hallani az ingatlanközvetítőktől, hogy a panellakások árai tovább emelkednek, szemben a családi házakkal vagy épp a téglaépítésű lakásokkal, melyeknél sok esetben már csak stagnáló árakkal találkoznak a szakemberek. Ráadásul a nagy kínálat és a könnyű összehasonlíthatóság miatt azoknál a paneleknél, melyek eladásra kerülnek, a nagy alku sem jellemző: mindössze 100-200 ezer forint.

Ami persze nem jelenti azt, hogy itt nem találkozni jelentős túlárazásokkal. Ezeket azonban könnyebben kiszúrják a vevők, mint mondjuk a családi házak piacán.

Ha pedig jól van árazva egy panellakás, akkor az értékesítési idő hetekben mérhető, de arra is bőven akad példa, hogy néhány nap alatt elkel egy ingatlan.

„Miközben bizonyos területeken, például egy-egy lakótelepen jelentős az ingatlanpiaci mozgás, máshol nem történik semmi." - jelezte Nagy Csaba, a Balla Ingatlannál a dél-budai régió irodáinak szakmai vezetője, aki szerint a kereslet még mindig egyre inkább a relatíve olcsóbb panellakások irányába tolódik.

„Dél-Budán a keresett környékek közé tartozik egyébként Kelenföld vagy Budafok, így például a Leányka utcai lakótelep.

- mondta Nagy Csaba.

A XI. és XXII. kerületekben 5-8 százalékos drágulást mértek a Balla Ingatlan részéről a tavalyi évben. Így a kelenföldi lakótelepen egy átlagos, kétszobás panellakás eladási négyzetméterára jelenleg 500-600 ezer forint környékén alakul. Gazdagréten viszont egy háromszobás panellakásért már 37-40 millió forintot kell fizetnie a vevőnek.

Gazdagréten az ingatlanok árai is a városrész nevéhez igazodnak Forrás: MTI/Mohai Balázs

„De ha Észak-Budán, azaz a III. kerület ingatlanpiacán nézünk körül, akkor is azt látjuk, hogy ma már semmilyen lakást nem kapunk 20 millió forintnál olcsóbban. Még egy másfél szobás panellakás egy 15 emeletes házban is többe kerül ennél.

- hívta fel a figyelmet Nagy Andrea, a Balla Ingatlan III. kerületi és bel-budai irodáinak szakmai vezetője. De már Békásmegyeren is belefuthatunk 30 millió forint feletti hirdetési árakba. Igaz, ez az ár nem a kétszobásokra, hanem inkább a háromszobás, nagyobb méretű panellakásokra jellemző. Az is érezhető, hogy míg korábban nem kedvelték ezt a lakótelepet a vevők, mára Békásmegyer felküzdötte magát a vonzónak számító területek közé.

A IV. és XV. kerületben a kis és közepes méretű panellakásoknál tavaly 5 százalék körüli áremelkedés következett be. Jelenleg a legfelkapottabb lakástípus a két kerületben a másfél szobás és az egy plusz kétszobás panellakás - mondta Balla Frigyes, a Balla Ingatlan IV. és XV. kerületi irodájának szakmai vezetője.

„A XIII. kerületben is népszerűek a panellakások, melyek négyzetméterára 450-600 ezer forint között változik elhelyezkedéstől, környezeti adottságoktól és a társasház állapotától függően.

Sokak számára vonzó a kerületben a Vizafogó városrész környéke a Duna közelsége, a jó közlekedés és az igényes környezet miatt"

- mondta Tóth Viktória, a Balla Ingatlan XIII. kerületi irodájának szakmai vezetője.