Indul a Black Friday: óriási leárazásokkal támadnak a boltok és a webáruházak

Black Friday, Prága
Prága, 2017. november 24. A karácsonyi bevásárlási szezon kezdetét hirdető fekete péntek (Black Friday) felirat egy szőnyegen egy prágai bevásárlóközpontban 2017. november 24-én. Az amerikai hálaadás ünnepét követő péntektől rendkívüli kedvezményekkel várják a vásárlókat a kereskedők.
Vágólapra másolva!
Hivatalosan is elrajtolt a Black Friday, de Magyarországon már november eleje óta lehet akciókkal találkozni. Idén a legkelendőbbek az elektronikai cikkek, a ruhák és az ékszerek lehetnek, de a magyar webáruházak és boltok ajánlatai mellett előszeretettel böngésszük a külföldi oldalak kínálatát Fekete Pénteken.
Vágólapra másolva!

Az elektronikai cikkek mellett a ruhák és ékszerek is kapósak lesznek

A 2018 októberében kiadott Deloitte kereskedelmi kutatás eredményei szerint a költekezései csúcsidőszak az amerikai piacon – amikor a fogyasztók a vásárlásaik majdnem felét (48 százalék) intézik – idén késő novembertől december közepéig fog tartani, amibe beletartoznak a hálaadással (november 22.) kezdődő, tipikus ünnepi költekezési napok.

Illusztráció Forrás: AFP/Justin Tallis

A Fekete Péntek az Egyesült Államokból indult, és hagyományosan minden évben a hálaadást követő első péntekre esik. A hazai és külföldi boltok és webáruházak ilyenkor komoly leárazásokkal készülnek.

Tavaly már a kora reggeli órákban is hatalmas volt az érdeklődés a Fekete Péntekre meghirdetett kedvezmények iránt.

Magyarországon reggel 7 óra 11 perckor indult el az eMAG Black Friday-akciója, amely az első két órában mintegy 625 ezer látogatót vonzott. A leggyorsabban a notebookok fogytak, volt olyan számítógép, amelyikből 34 másodperc alatt 175 darab adtak el.

Az előző év legkapósabb termékei között szerepelt a Microsofft Xbox One Slim játékkonzol (500 GB, fehér), amelyből 250 darab alig egy perc talált gazdára. Nagy volt a kereslet az iPhone 5SE iránt is, ebből 200 darabot alig 2 perc alatt vettek meg. A rekordot azonban az Asus X751NA-TY023T notebook állította fel. Mindössze 34 másodperc kellett ahhoz, hogy elfogyjon mind a 250 darab.

Illusztráció Forrás: Getty Images/2015 Getty Images/Denis Doyle

Ma az Egyesült Államokban várhatóan 4,8 százalékkal nőnek majd az eladások, ez pedig még a tavalyit is felülmúlja. Az IBM kutatása szerint a ruházat és az ékszerek lesznek a főszereplők. A digitális eszközök eladása már novemberben 16,7 százalékot ugrott az előző évihez képest. A leginkább a Nintendo játékkonzolokat, az Amazon Fire TV-t és az Amazon Echo okoshangfalakat vitték.

A Deloitte előrejelzése szerint ezermilliárd dollárt fognak elkölteni az amerikaiak,

akik közül egyre többen vásárolnak az interneten, így ezen a területen is jelentős, 22 százalékos növekedés várható, és a tavalyi 110 milliárd dollárról 134 milliárd dollárra is ugorhat az online bevétel. Az átlagos amerikai háztartás 1500 dollárt szán a Fekete Péntekre.

A Black Friday itthon egész novemberben tart

Ugyan hivatalosan csak ma kezdődik a Fekete Péntek, de itthon voltak olyan webáruházak, ahol már előző héten megkezdődtek az akciók, sőt, van, ahol egész hónapban tartanak.

„Ma már sok esetben Black Novemberről lehet beszélni, hiszen több webáruház egész hónapban kínál akciókat, és ahogy a karácsonyi, a Black Friday-kampány is évről-évre hamarabb kezdődik” – mondta Benda Gergely, a Neo Interactive digitális ügynökség operatív igazgatója.

Illusztráció Forrás: MTI/EPA/Larry W. Smith

Az Extreme Digitalnál november 16-án indult a Black Friday, és az online vásárlók első rohama reggel hat és nyolc óra között érkezett, de a munkából hazatérő internetezők este nyolc óra körül még egyszer felfuttatták a forgalmat.

Bár a vállalat ügyfelei között népszerű a bolti átvétel, az idei Fekete Pénteken a tavalyi 48,8 százalékról 52,6 százalékra emelkedett azoknak az aránya, akik a szaküzletek valamelyikében vennék át rendeléseiket. Tavalyhoz képest többet költöttek a Black Friday vásárlói: az átlagos kosárérték nettó 6614 forinttal magasabb az idén, ráadásul a rendelések 15,8 százalékát online bankkártyás fizetéssel rendezték, ami szintén majdnem 2 százalékos növekedés 2017-hez képest.

A műszaki termékek mellett nagy sikere volt a fogyasztási cikkeknek is: rengeteg tisztítószert, mosó-, és mosogatókapszulát rendeltek a vásárlók akciósan elérhető, nagy kiszerelésben.

Az elektronikai cikkek közül a PlayStation 4 és Xbox One játékgépek fogytak el a leghamarabb, illetve a zömében Huawei és Samsung gyártmányú, középkategóriás Android-okostelefonok is hasonló népszerűségnek örvendtek.

Illusztráció Forrás: MTI/Balázs Attila

A tévék közül a Black Fridayen egyértelműen a prémium, 43-55 colos képátlójú típusokra utaznak a magyar vásárlók, és idén már OLED-tévéket is nagyobb számban rendeltek a Fekete Pénteken. A korábbi évekhez hasonlóan ugyancsak rengetegen rendeltek hőszivattyús szárítógépet és Nespresso kapszulás kávégépet is otthonra.

Az akciók böngészéséhez a HelloBlackFriday keresőjét is sokan használják, hogy egyszerűbben megtalálják a nekik szóló akciókat. A legkeresettebb áruházak az Alza, az Extreme Digital, az eMAG, a MediaMarkt, a Libri, a Bookline, a TESCO, a 220volt, az iPon, a Mall.hu és az Aqua.hu.

A fővárosiak a legaktívabbak a Fekete Pénteken

Az elmúlt hetek alapján is jól látható, hogy a látogatók az elektronikai akciókra kattintanak a leginkább. Egy műszaki webáruház 40 százalékos akciója volt a legnépszerűbb, ebben az is közrejátszott, hogy egy viszonylag nagy, bár rövid ideig tartó akcióról volt szó.

Az emberek szeretnek a hivatalos Black Friday napján kívül is vásárolni, ha meglátnak egy akciós terméket.

Nemcsak a magyar webáruházak hódítanak, a nagy kínai vetélytárs, az Alibaba is folyamatosan a leggyakoribb keresőszavak között van.

Illusztráció Forrás: MTI/EPA/Martin Divisek

Az előző év tapasztalatából látszik, hogy a Budapesten élőket érdekli a leginkább a Fekete Péntek (a látogatók 36,98 százaléka fővárosi). Ugyanakkor a nagyobb megyeszékhelyeken is vadásszák az akciókat az emberek. Debrecenből (2,51 százalék), Szegedről (2,23 százalék), Győrből (2,04%), Miskolcról (2,01% ), Pécsről (1,66 százalék), Székesfehérvárról (1,53 százalék), Kecskemétről (1,51 százalék) és Nyíregyházáról (1,43 százalék).

Illusztráció Forrás: MTI/EPA/Martin Divisek

A karácsonyt megelőző szezonban a személyi kölcsönök iránti igény is megnő, de semmiképpen nem szabad elhamarkodottan dönteni. Például egy 500 ezer forintos hitelnél a legjobbak és legdrágábbak között több százezer forint különbség is lehet a visszafizetendő összegnél.

Ilyenkor szoktak még a vásárlók a nullaszázalékos thm-re lecsapni. Ez ugyan csábító, de egyáltalán nem biztos, hogy megéri ebben gondolkodni. A nullaszázalékos áruhitellel megvásárolható termékek köre véges, vagyis eleve már egy szűkebb palettáról lehet csak szemezgetni. Ugyanakkor az ingyenes áruhitel azért lehet ingyenes, mert a termék árába egyszerűen bele van már építve a hitel költsége. Érdemes ilyenkor inkább máshol rákeresni a termékre, mert lehet, hogy áruhitel nélkül akár több ezer forinttal olcsóbban is meg tudjuk venni.

Komoly büntetések az ügyeskedő, megtévesztő reklámok miatt

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) tavaly azért büntetett 20 millió forintra egy vállalkozást, mert a Black Friday kampányában azt ígérte a fogyasztóknak – például a „Több száz termék vár rád csak egy napon át akár 70 százalék kedvezménnyel!" szlogennel -, hogy az akcióban nagymértékű kedvezménnyel érhetők el termékei.

Ezzel szemben a kereskedő hirdetéseiben megjelölt kedvezmény kizárólag olyan árucikkeknél volt elérhető, amelyek sem átlagáruk, sem pedig a jellegük alapján nem voltak tipikus termékeknek tekinthetők és a teljes kínálat kevesebb, mint 1 százaléka volt elérhető a reklámokban megjelölt, „akár 70 százalékos" kedvezménnyel.

Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Forrás: Origo

A Deloitte Legal szerint a fogyasztóvédelmi szabályok betartása nemcsak a vállalkozások reputációjának fenntartása miatt fontos, hanem azért is, mert

a szabályok megszegése súlyos – akár a vállalkozások előző évi nettó árbevételének 10 százalékáig terjedő - bírságot is maga után vonhat.

A GVH jogsértés megállapítása esetén a jogsértő cégek reklámköltségéből vagy a reklám kapcsán realizált árbevételből kiindulva szab ki jellemzően több millió forintos bírságot.

A Facebookon már reggel óta keringenek a képek, miszerint néhány webáruház óriási mértékben drágított bizonyos termékeken, csak azért, hogy a kedvezmény nagyobbnak tűnjön, néhány esetben pedig még a "hatalmas" akció után is többe kerültek, mint egy héttel ezelőtt.