A kábeltévé vége: eltűnhetnek a képernyőről a népszerű sportközvetítések

NFL Monday Night Football, English Premier League, La Liga , UEFA Champions League, UFC, Bundesliga, MLB, NHL
Vágólapra másolva!
A PwC Sports Outlook friss elemzése szerint, az Egyesült Államokban az idei év az első, hogy a médiajogok eladásából befolyt pénz meghaladja a jegyértékesítésből származó bevételeket. Csak a 2018-as évben a különböző sportligák 20 milliárd dollárt kaszálnak, többek közt a közvetítési jogok értékesítésével. A tanulmány szerint a növekedés legalább 2022-ig folytatódni fog, amikor az ágazat eléri a 80 milliárd dolláros értéket. Megmutatjuk, mennyit érnek jelenleg a közvetítési jogok, valamint azt is, hogy a digitalizáció és a streaming-platformok megjelenése miként alakítja át a sportmédiát.
Vágólapra másolva!

A következő években tovább nő a sportpiac

A PwC Sports Outlook éves tanulmánya a sportfogadást, a jegyeladásokat, a média jogok értékesítését, valamint a szponzori szerződéseket elemezte az Egyesült Államokban és Kanadában. A kutatás szerint a négy kategória együttes értéke idén eléri a 20 milliárd dollárt, majd 2022-re a négyszeresére, azaz 80 milliárd dollárra nő. A PwC szerint nemcsak a közeljövőben, hanem a következő 13 évben is stabil lesz a növekedés ebben az ágazatban, javarészt a médiapiac bővülésének köszönhetően.

Megjegyzés: a grafikonon szereplő számokat 20,40 és 60 millió dollárnak kell értelmezni. A PwC által nyilvánosságra hozott adatok kerekítve vannak és a 2019-es számok csak előrejelzések.

Michael Keenan, a PwC munkatársa szerint a növekedés mozgatórugója az új játékosok megjelenése lesz a piacon. A techvállalatok, mint a Twitter, az Amazon és a Facebook kulcsszereplői lesznek a médiajogok árának feltornászásában, emellett pedig jövedelmező partneri megállapodásokat köthetnek a sportligákkal és a legnagyobb médiatársaságokkal.

Jelenleg az Amazon a legfontosabb vállalat a sportközvetítések piacán, amely 2017-ben éppen a Twittertől vette el az NFL Thursday Night Football (a nemzeti amerikaifoci liga csütörtök esti mérkőzései) közvetítési jogait. Az Amazon kétéves szerződést kötött az NFL-lel és összese 130 millió dollárt fizettek a jogokért. Az együttműködés ráadásul annyira jól sikerült, hogy a TNF közvetítési jogait a mostani szerződés lejárta után az NFL kizárólagosan egy techvállalatnak adná el (jelenleg még a televízióban és az Amazonon is közvetítik, de a jövőben már csak az interneten lenne elérhető).

Az Amazon lehet az első digitális sportnagyhatalom Forrás: AFP/Emmanuel Dunand

Az Egyesült Államok legnagyobb médiavállalatoi is felismerték a techcégek jelentette fenyegetést, azonban harc helyett egyelőre még inkább együttműködnének velük. A CBS például lehetőséget biztosít az Amazon Prime tagoknak (alacsony havidíj ellenében), hogy élőben kövessék az NFL meccseket, ezzel téve lehetővé, hogy a két cég közösen több embert érjen el és növeljék a reklámbevételüket.

A sportpiac szegmensei közül a jegyértékesítés továbbra is jelentős bevételi forrás, bár idén először a médiabevételek mögé szorult.

Várhatóan 2018-ban a jegyeladásokból érkező bevétel meghaladja majd a 19 milliárd dollárt. Ez a szám sokkal magasabb is lehetne, de nincsenek benne olyan egyedi esetek, mint a helybérlés (az Egyesült Államokban ugyanis akár több évre előre is meg lehet vásárolni egy bizonyos ülőhelyet a stadionban), vagy a luxuskategóriás boxok bérlése.

Például a Los Angeles Rams és a Los Angeles Chargers NFL csapatoknál a legdrágább ülőhely bérlési jog - a közösen használt új stadionjukban - 100 ezer dollárba (28,6 millió forintba) fog kerülni. Ehhez ingyen étel és ital jár majd, valamint garantálják azt is, hogy a stadionban rendezett összes eseményre biztosítanak jegyvásárlási jogot. Egy ilyen előre bérelt ülőhelyhez azonban már ezer dollárért is hozzá lehet jutni. Ez nagyban függ az adott csapattól, valamint attól, hogy a néző honnan szeretné követni az összecsapást. Azok a szurkolók, akik vettek ülőhely bérlési jogot, azok minden mérkőzésre 375 dollárért válthatnak jegyet a Rams meccseire és 350 dollárért a Chargers meccseire.

Élőben is rengetegen kíváncsiak a sporteseményekre Forrás: AFP/2011 Getty Images/Tom Pennington

A sportpiachoz kötött beruházások, főleg a stadionépítések és az infrastrukturális fejlesztések, szintén nagyban segítik az ágazat növekedést a PwC tanulmánya szerint. Ez a szegmens 2018 és 2022 között 9,6 százalékkal nő majd. Jelenleg a befektetők 16,2 milliárd dollárnyi pénzt adtak stadionok építésére, vagy a régiek felújítására.

Összesen 118 stadion, versenypálya és aréna érintett a beruházásokban.

További lökést adhat az ágazatnak a szerencsejáték legalizálása az Egyesült Államokban (a témával ITT foglalkoztunk részletesebben). A szabály ugyan nem terjed ki az egész országra, azonban öt új állam: Delaware, Mississippi, New Jersey, New Mexico és West Virginia már engedélyezte a sportfogadást. Ezek az államok összesen 22 csapattal rendelkeznek az öt legnézettebb amerikai sportbajnokságban.

Még a sport tartja életben a kábeltévét

A techvállalatok eddig csak kisebb szeleteket tudtak kihasítani a sportpiac tortájából, hiszen a legnézettebb bajnokságok és sportligák közvetítési jogai nem voltak elérhetők. De nem kell sokat várniuk arra, hogy labdába rúghassanak, mivel már jövőre lejár néhány fontos exkluzív szerződés. Azt már nyár óta tudjuk, hogy az angol Premier League (angol labadarúgás, első osztály) közvetítési jogai a Sky és a BT Sporthoz kerülnek, és nagyjából 5.84 milliárd dollárt fizetnek 2022-ig. Az Amazonnak is sikerült megszerezni a következő három év összes Boxing Day-re (karácsonyt követő első nap) eső mérkőzését, amelyeknek komoly hagyományai vannak Nagy-Britanniában.

Az alábbi táblázatban megnézheti, hogy egy adott bajnokság vagy sportág (első oszlop) közvetítési jogairól szóló szerződés mikor jár le (második oszlop), és a jogok mely tévétársaságnál vagy szolgáltatónál vannak jelenleg (harmadik oszlop). Az utolsó oszlopból pedig az derül ki, hogy az adott cég évente átlagosan mennyit fizet a jogokért (B=milliárd, M=millió)

Forrás: Variety

Az amerikai ligákért 2021-től indul majd meg a küzdelem. Elsőnek az ESPN "NFL Monday Night Football" szerződése jár le. Az ESPN évi 17 mérkőzésért összesen 1,9 milliárd dollárt fizetett eddig az NFL-nek, de a licitháború miatt ez az összeg jóval magasabb lesz 2021 után. Szintén ebben az évben vállnak elérhetővé az MLB (baseball), az UEFA Bajnokok Ligája és a Bundesliga (német labdarúgás, első osztály) közvetítési jogai.

A szakértők szerint a Facebook és az Amazon lesz a legaktívabb.

Az előbbi már megszerezte az NFL Thursday Night Football közvetítési jogait, de 2019-ben valószínűleg mindketten beszállnak a lejáró WWE (profi pankráció) két legnagyobb eseményéjért, a "Raw" és a "SmackDown" franchise-okért. Ám a két techóriás már hamarabb egymásnak feszülhet, hiszen a Fox UFC (ketrecharc) szerződése idén jár le.

Richard Hampson, a GroupM elemzője szerint a médiavállalatoknak nehéz lesz felvenniük a versenyt a techcégekkel, hiszen sokkal több tőkéjük van, így valószínűleg bárkire képesek lesznek ráígérni. Meglepő, de a Google eddig nem szállt be a prémium sportközvetítési jogokért, míg a Netflix jelenleg inkább a saját tartalmak gyártásával foglalkozik, ráadásul a vállalattól többen is azt nyilatkozták, hogy nem akarnak közel kerülni a sportokhoz.

A Premier League legfontosabb napja az Amazonhoz került Forrás: AFP/Paul Ellis

A Facebooknál nem is próbálják meg rejtegetni azon ambíciójukat, hogy komoly erőt képviseljenek a sportközvetítések világában. A vállalat nemrég felvette az Eurosport korábbi vezérigazgatóját, Peter Huttont, akinek a közvetítési jogokért folyó tárgyalásokon lesz kulcsszerepe. Állítólag dollármilliárdok fölött diszponálhat és ebből pedig akár több prémium bajnokságot is megszerezhet.

A Facebook egyik új platformja, a „Facebook Watch” videós streamingre szakosodott, és egyre inkább úgy tűnik, hogy elsősorban nem a hétköznapi nézőknek hozták létre, mint Youtube konkurencia, hanem ide kerülnek majd a különböző sportok élő közvetítései és a hozzájuk kapcsolódó tartalmak.

A médiavállalatok viszont nem fogják hagyni, hogy a Facebook és az Amazon mindent megszerezzen.

Az ESPN programigazgatója, Burke Magnus kiemelte, hogy a cég már állt hasonló kihívások előtt, így pontosan tudják, mi kell a fennmaradáshoz. Az ESPN csak tavaly 8 milliárd dollárt költött sportjogok megszerzésére.

Az ESPN birtokában van jelenleg a legtöbb sportliga közvetítésének joga Forrás: AFP/2016 Getty Images/Mike Windle

Rick Cordelle, az NBC Sports Group digitális médiáért felelős igazgatója azt hangsúlyozta, hogy továbbra is a hagyományos sugárzással lehet elérni a legtöbb nézőt, az internetes elérés pedig ennek a közelébe sincs. A hagyományos tévétársaságok és médiavállalatok ráadásul már többször bebizonyították, hogy képesek zökkenőmentesen, nagy tömegeket elérve lebonyolítani a sportesemények közvetítését, míg a techcégek e téren némi kockázatot jelentenek a sportligák számára, hiszen sok mindent nem tudtak még felmutatni.

Néhányan viszont úgy gondolják, hogy a digitális vállalatok és a tévétársaságok közötti küzdelem rövid életű lesz, mivel a ligák dönthetnek úgy, hogy kizárják egyik vagy másik szereplőt a piacról, de végső soron akár egyenesen maguk is eljuttathatják terméküket a nézőkhöz. Erre az állításra Peter Rice, a 21st Century Fox elnöke is reagált. Szerinte a tévécsatornákat nem fenyegeti veszély ezen a téren. Évtizedes tapasztalattal rendelkeznek és súlyos dollármilliárdokat költenek arra, hogy a nézők a lehető legprofibb közvetítést lássák.

Forrás: Variety/PwC

A sport mindenesetre a jövőben is jelentős szerepet tölt majd be a médiában, ráadásul a sportrajongók többsége bármire előfizet azért, hogy láthassa kedvenc csapatát vagy bajnokságát. A fenti táblázat szerint a PwC 2017-es tanulmányából kiderül, hogy a sportrajongók 91 százaléka azért fizet elő kábeltévére, hogy tudja nézni a meccseket, a 82 százalékuk lemondaná előfizetését vagy kisebb csomagra váltana, ha már nem lennének sportok a tévében, 56 százalékuk interaktívabb élményre vágyik (meccs közbeni chat, digitális statisztikák), átlagosan pedig 23 dollárt fizetnének egy platformnak azért, hogy élőben láthassák kedvenc sportjukat.

DAZN: ismeretlen startupból lehet a sportközvetítések Netflix-e

Az emberek többsége valószínűleg egészen addig nem tudott a DAZN létezéséről, míg a vállalat az előző hónapban be nem jelentette, hogy 365 millió dollárért szerződtették a 28 éves Canelo Alvarezt (világbajnok ökölvívó), aki a következő öt évben 11 mérkőzésen lesz látható a startup felületén. A DAZN 2016-ban indult és sportközvetítésekkel foglalkozik, amelyeket a vállalat online felületén élőben lehet követni, de akár felvételről is visszanézhetőek. A szolgáltatás jelenleg az Egyesült Államokban és néhány európai országban érhető el, de 2019-ben tovább terjeszkednek.

illusztráció Forrás: Picture-Alliance/AFP/Britta Pedersen

Spanyolországban a Moto GP és a Premier League (angol labdarúgó bajnokság), Olaszországban pedig a Seria A (olasz labdarúgás első osztály) is hozzájuk került, míg az Államokban 300 millió dolláros megállapodást kötöttek az MLB-vel (profi baseball). Ugyan teljes mérkőzéseket nem fognak közvetíteni, de egy új szolgáltatást indítanak, amely a meccsnapokon élőben mutatja meg a legfontosabb történéseket. A közvetítési és digitális jogok viszont maradnak a Foxnál, amely 7 éves, 5,1 milliárd dolláros szerződést kötöttek a ligával.

A DAZN hihetetlen gyorsan növekszik és néhány éven belül a legtöbb európai országban elérhető lesz. A startup egyik kulcsfigurája John Skipper, aki korábban az ESPN, a világ legnagyobb médiavállalatának elnöke volt. Jelenleg ő irányítja a Perform Group-ot, a DAZN anyavállalatát és javarészt neki köszönhető, hogy sikerült szerződtetniük Canelo Alvarezt.