Az Esmya tett be a Richternek

Richter Gedeon Nyrt., embléma
A Richter Gedeon Nyrt. egyik épülete
Vágólapra másolva!
A Richter Gedeon Nyrt. 9,077 milliárd forint adózott eredményt ért el a harmadik negyedévben, ami 43,4 százalékkal marad el az előző év azonos időszakának profitjától. A társaság elsősorban az Esmya originális gyógyszer forgalmának visszaesésével, valamint a romániai nagykereskedelmi forgalom kiesésével és a rubel gyengülésének árfolyamhatásával magyarázza a harmadik negyedév nyereségének jelentős csökkenését.
Vágólapra másolva!

A negyedéves árbevétel 7,4 százalékos visszaeséssel, 99,445 milliárd forintra csökkent tavalyhoz képest. A Richter sajtótájékoztatóján Orbán Gábor vezérigazgató elmondta, hogy számítottak a nyereséget csökkentő tényezőkre.

- tette hozzá. Az Esmya értékesítése szeptemberben újraindulhatott, de egész éves forgalma a harmadára eshet vissza, a hosszabb távú eredményeit pedig nehéz megbecsülni.

A gyógyszerrel kapcsolatos vizsgálat tavaly november végén azért indult, mert a készítménnyel kezelt páciensek közül négynél súlyos májkárosodást jelentettek.

Az EMA Farmakovigilancia Kockázatértékelő Bizottsága (PRAC) az idén februárban ideiglenes intézkedésként kezdeményezte, hogy a gyógyszerrel új kezelést ne kezdjenek el, a folyamatban lévő kezelések azonban befejezhetők, május 18-án pedig ajánlásokat fogalmazott meg a gyógyszer használatával kapcsolatban a ritka, de súlyos májkárosodás kockázatának minimalizálása érdekében.

A Richter saját fejlesztésű cariprazine készítménye ugyanakkor forgalmát tekintve az Egyesült Államokban a leggyorsabban növekedő antipszichotikum, visszajelzései kedvezőek, megjelenését pedig Magyarországon is várták az orvosok.

Forrás: MTI/Faluldi Imre

A cég éves szinten a belföldi piac forgalmában 2 százalékos bővülésre, Nyugat-Európában 15 százalék, Ukrajnában pedig akár 20 százalék körüli visszaesésre számít.

Kelet-Európa többi országában stagnálást várnak. Kínában a növekedés elérheti az 5 százalékot, vagyis az eddigi növekedési ütem nem tartható fenn, de a Richter negyedik legnagyobb piacát jelentő távol-keleti ország nyitott az innovatív gyógyszereke, új termékek értékesítésével pedig fokozhatóak az eredmények.

Az Egyesült Államokban a Vraylar nevű készítményt nem számítva 15 százalékos lehet a visszaesés a szteroidhatóanyag forgalmának csökkenése miatt. Orbán Gábor szerint

A Richter 58 százalék körüli bruttó fedezeti hányadot és 14-15 százalék közötti üzemi eredményhányadot vár idén.