Jegybankelnökök csúcstalálkozója lesz Budapesten

MATOLCSY György
Budapest, 2018. október 12. Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke beszédet mond az Iránytű a négy százalékhoz címmel megrendezett Figyelő Top200 konferencián a Várkert Bazárban 2018. október 12-én. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
Első alkalommal Budapest ad otthont a Kína és a kelet-közép-európai országok jegybankelnökeit magában foglaló 16+1 csúcstalálkozónak, amely az eddigi legnagyobb szabású nemzetközi jegybanki rendezvény Magyarországon. A magyar és a kínai jegybank közös szervezésében november 9-én kezdődő találkozót Orbán Viktor miniszterelnök, Yi Gang, a kínai jegybank elnöke és Matolcsy György, az MNB elnöke nyitja meg.
Vágólapra másolva!

A kelet-közép-európai országok (KKE) és Kína együttműködési platformjának, a 16+1 együttműködésnek az ötlete 2011-ben, a Budapesten megrendezett Kína-KKE Gazdasági és Kereskedelmi Fórum után született. 2017 novemberében szintén hazánk adott otthont a 6. Kína-KKE (16+1) csúcstalálkozónak, ahol a közép-kelet-európai országok és Kína kormányfői – összegezve az elmúlt 5 év fejleményeit – megállapodtak, hogy a 16+1 együttműködést a jegybankokra is kiterjesztik.

Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Az együttműködésben részt vesz Kína, valamint tizenegy EU tagállam: Bulgária, Csehország, Észtország, Horvátország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Magyarország, Románia, Szlovákia, Szlovénia és 5 nem uniós állam: Albánia, Bosznia-Hercegovina, Macedónia, Montenegró és Szerbia.

Az együttműködésben részt vevő 16 ország Európának az a térsége, amely már most is a kontinens gazdasági növekedésének motorja, és amely további dinamikus növekedés előtt áll.

A Magyarország és Kína közötti kapcsolatoknak a kormány által meghirdetett „Keleti Nyitás" politikája 2010-ben adott új lendületet és szélesítette ki a magyar-kínai kapcsolatokat, Magyarország pedig az európai országok közül elsőként csatlakozott a kínai „Egy Övezet, Egy Út" kezdeményezéshez.

A pénteki találkozón részt vesz a kínai jegybank 2018 márciusában kinevezett új elnöke, Yi Gang, aki feladataiban és hatáskörében megerősített jegybankot vehetett át.

Yi Gang elődje, a 15 évig a kínai jegybank élén álló Zhou Xiaochuan 2017 novemberében járt Magyarországon, Orbán Viktor miniszterelnök és Matolcsy György jegybankelnök jelenlétében vehette át az MNB Lámfalussy-díj kitüntetését.

A kínai jegybank első számú vezetőjén kívül a rendezvényre hazánkba érkezik további 4 KKE ország jegybankelnöke (Bosznia-Hercegovina, Horvátország, Románia, Litvánia), 6 ország jegybankjának alelnöke (Bulgária, Csehország, Észtország, Lengyelország, Montenegró, Szerbia), 3 jegybank pedig felső, illetve középvezetői szinten képviselteti magát (Lettország, Szlovákia, Szlovénia). Emellett

az Európai Központi Bank is megfigyelőt küld a rendezvényre.

A találkozó várhatóan tovább erősíti Magyarország vezető szerepvállalását a 16 államból álló KKE régióban a Kínával való pénzügyi és jegybanki kapcsolatok fejlesztése terén.