32 milliárd forintos beruházás lesz Tatabányán

CSÖ Kju Szik; SZIJJÁRTÓ Péter
Budapest, 2018. november 7. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Kim Dzsong Vu, a Doosan Group európai elnöke és Csö Kju Szik, Dél-Korea budapesti nagykövete (b-j) a dél-koreai cégcsoport beruházását bejelentő sajtótájékoztatóján a minisztériumban 2018. november 7-én. A Doosan 4,7 milliárd forintos vissza nem térítendő kormányzati támogatással 32 milliárd forintos autóipari beruházást telepít Tatabányára. MTI/Kovács Attila
Vágólapra másolva!
Újabb fontos beruházás valósul meg Magyarországon. Ezúttal a dél-koreai Doosan fektet be Magyarországon. A 32 milliárd forint értékű üzem egyedülálló lesz Európában.
Vágólapra másolva!

A dél-koreai Doosan 4,7 milliárd forintos vissza nem térítendő kormányzati támogatással

32 milliárd forintos autóipari beruházást telepít Tatabányára.

A beruházás bejelentésén szerdán Budapesten Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter közölte, hogy a Doosan új üzeme

Európában egyedüliként fog rézfóliát gyártani elektromos autók akkumulátoraihoz.

A Doosan Group európai elnöke a gyár termékei iránti kereslet növekedésére számít a következő években. Jongwoo Kim hozzátette, hogy az építkezés még idén elkezdődik,

és várhatóan 2019 második felében ér véget.

181 munkavállalót foglalkozat majd az új üzem.

- tette hozzá.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a dél-koreai Doosan Group beruházását bejelentő sajtótájékoztatóján a minisztériumban 2018. november 7-én Forrás: MTI/Kovács Attila

A miniszter szerint belföldi keresletet is kielégíthet a tatabányai üzem, hiszen az Audi már megkezdte az elektromos motorok sorozatgyártását Magyarországon, és a BMW is árammal hajtott autók előállítására készül Debrecenben. Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy Magyarországnak minél több hasonló beruházást kell az erős nemzetközi versenyben elnyernie, hogy az autóipar új korszakában is sikeres lehessen.

Az ágazat - mint mondta - a magyar ipari termelés 28,8 százalékát adja, termelési értéke tavaly meghaladta a 8100 milliárd forintot, ennek 91,7 százaléka külföldön talál vevőre.

A politikus szerint a magyar autóipari teljesítmény idén felülmúlhatja a tavalyi termelési rekordot.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Kim Dzsong Vu, a Doosan Group európai elnöke és Csö Kju Szik, Dél-Korea budapesti nagykövete a dél-koreai cégcsoport beruházását bejelentő sajtótájékoztatóján a minisztériumban 2018. november 7-én Forrás: MTI/Kovács Attila

Szijjártó Péter üdvözölte egyúttal, hogy Tatabányára rövid időn belül már a harmadik nagy értékű befektetés érkezik, Dél-Korea pedig a legjelentősebb beruházók egyike Magyarországon. A távol-keleti államba irányuló kivitel a tavalyi 500 millió dollárt követően már az idei első 8 hónapban meghaladta a 310 millió dollárt, a kereskedelmi forgalom pedig 54 százalékkal bővült tavalyhoz képest - közölte. Bencsik János, a térség fideszes országgyűlési képviselője stratégiai áttörésnek nevezte a beruházást a Tatabánya-Környe ipari park történetében.

Az itt működő cégek sikerében a jól képzett magyar munkaerőnek is része van, a beruházók pedig hozzájárulnak a térség fejlődéséhez

- tette hozzá.

A Doosan Group európai elnöke közölte, hogy az évi 50 ezer tonna gyártókapacitású üzem építése még idén elkezdődik, és várhatóan 2019 második felében ér véget.

Jongwoo Kim a beruházástól a cég piaci részesedésének bővülését várja, és arra számít, hogy a tatabányai gyár termékei iránt rohamosan fog nőni a kereslet a következő években.

A vállalat előrejelzése szerint - mint mondta - a rézfólia iránti 75 ezer tonnás éves kereslet az elektromos autózás fellendülésének köszönhetően 2025-re 955 ezer tonnára nőhet, a bővülés üteme tehát jelentős, megközelítheti az 50 százalékot évente. Az 1896-ban alapított Doosan 2017-ben 17 milliárd dollár árbevételt ért el, 37 országban 38 ezer alkalmazottat foglalkoztat.