Robotok gondozzák a teheneket Kocson

Kocs, tehénistálló, robotizált
Kocs, 2018. október 18. Az Aranykocsi Zrt. robotizált tehénistállója a Komárom-Esztergom megyei Kocson az avatás napján, 2018. október 18-án. MTI/Bodnár Boglárka
Vágólapra másolva!
Egymilliárd forintos beruházással épült robotizált tehénistállót adtak át csütörtökön Kocson; az Aranykocsi Zrt. létesítményében az állatok fejését robotok végzik, emellett a takarmányozást, a trágyázást és a többi szükséges műveletet is teljesen automatizálták.
Vágólapra másolva!

László Kálmán vezérigazgató elmondta, az 540 tejelő szarvasmarha ellátásához egy műszakban két ember munkájára van szükség.

Ez Magyarország első olyan tehénistállója, ahol nyolc robot végzi az állatok fejését.

A fejlesztést az Aranykocsi Zrt. önerőből végezte el, a források felét az MKB kedvezményes kamatozású hitele biztosította.

Az Aranykocsi Zrt. robotizált tehénistállója a Komárom-Esztergom megyei Kocson az avatás napján, 2018. október 18-án. MTI/Bodnár Boglárka Forrás: MTI/Bodnár Boglárka

Nagy István agrárminiszter köszöntőjében kiemelte, a magyar mezőgazdaság megújulásának keretében az elmúlt években sikerült stabilizálni az állattenyésztést, így a szarvasmarha ágazat helyzetét is. Az ágazat kibocsátása tavaly folyó áron 135 százalékkal, változatlan áron 7,6 százalékkal haladta meg a 2010-es értékeket.

A miniszter hozzátette, a tehenenkénti tej-árbevétel 2018 első kilenc hónapjában átlagosan 4 százalékkal több, mint 2017 hasonló időszakában, és az elmúlt tíz év legnagyobb első kilenc havi bevételének felel meg.

A most átadott tehénistálló Közép-Európa egyik legkorszerűbb létesítménye, a svéd DeLaval cég technológiájának felhasználásával hozták létre. A fejlesztés az Aranykocsi Zrt. 30 éves történetének legnagyobb beruházása.

Az Aranykocsi Zrt. robotizált tehénistállója a Komárom-Esztergom megyei Kocson az avatás napján, 2018. október 18-án. MTI/Bodnár Boglárka Forrás: MTI/Bodnár Boglárka

Az Aranykocsi Zrt. 1993-ban alakult, a korábbi termelőszövetkezet jogutódjaként. A társaságnak 400 tulajdonosa van, a korábbi szövetkezeti tagok és örököseik.

A cég 170 embert foglalkoztat, 2017-ben három milliárd forintos árbevételt ért el.

A vállalkozás 1.600 hektáros, bérelt területen termel növényt, 950 anyakocától évente 30 ezer sertést bocsát ki, valamint ezer szarvasmarha tartásával évente 9,2 millió liter tejet értékesít.