Lakásfelújításra is kiterjesztik a csokot, és nőttek az aranytartalékok

Értékteremtés, avagy ne csak a szemetet, az ingatlanainkat is hasznosítsuk újra
Vágólapra másolva!
Augusztusban is jelentősen nőtt az átlagkereset, Érden pedig több millió eurós beruházás indul. A héten csődöt jelentett az Egyesült Államok egyik legnevesebb áruházlánca, és utánajártunk annak, hogy mennyibe kerül a fúrt kutak engedélyeztetése.
Vágólapra másolva!

A kormány kivezette a lakás-takarékpénztárak állami támogatását

Ennek az az oka, hogy ezek a vállalatok jelentős extraprofitra tettek szert a kormánynak köszönhetően, míg az ügyfelek ebből semmit nem érzékeltek.

Illusztráció Forrás: Picture-Alliance/AFP/Verwendung weltweit, usage worldwide/Klaus Ohlenschlaeger

A lépést az indokolja, hogy a lakás-takarékpénztárak az elmúlt években a jelentős állami támogatásnak köszönhetően több tíz milliárdos extraprofitra tettek szert. Azonban hiába az extraprofit, alig épülnek ezekből a megtakarításokból új lakások.

A lakásfelújításra is kiterjesztik a csokot

Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter bejelentette, hogy a kormány még idén kiterjeszti a csokot. Hozzátette, hogy a tervek szerint a lépés vonatkozik majd a lakások felújítására is.

Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter Forrás: MTI/Soós Lajos

A miniszter felidézte, hogy a héten kivezették a lakás-takarékpénztárak állami támogatását, azonban ezt az összeget a kormány továbbra is lakástámogatásra, de a csokon belül fogja felhasználni.

Ennyibe kerül a fúrt kutak engedélyeztetése

A meglévő, de illegálisan vagy az engedélyezettől eltérően épített kutakra kért fennmaradási engedély beszerzése, lépéseiben lényegében alig tér el attól, mintha új kút építésére kérne az ingatlantulajdonos engedélyt. Ha nincs engedély, akkor viszont jöhet a bírság.

Illusztráció Forrás: Shutterstock

Az engedélyeztetés végösszege akár százezer forintos nagyságrendű is lehet. Kisebb kutaknál az engedélyezési eljáráshoz szükséges adatlap elkészíttetése megállhat 70-80 ezer forintnál. Ezeknek a szolgáltatásoknak nincs klasszikus „listaáras” rendszere, így a megrendelő dönthet úgy is, hogy több vállalkozástól is bekér ajánlatot. További részletekért olvassa el cikkünket ITT, hiszen az Origo alaposan körbejárta a témát.

Mellényúlt a Coca-Cola az új reklámjával

Új-Zélandon az amerikai üdítőitalgyár egy helyi nyelvű üdvözlőszöveggel indította új reklámkampányát.

Illusztráció Forrás: AFP/CrowdSpark/Denis Thaust

„Kia ora, mate”, vagyis amit a cég „Üdv, haver” kifejezésnek szánt, annak valójában az „Üdvözletem, halál” a jelentése ugyanis az angolul haverként fordított részlet megtalálható az új-zélandi őslakosok, a maorik nyelvében, ahol azonban halált jelent.

Tízszeresére nőtt Magyarország aranytartaléka

A Monetáris Tanács döntése értelmében Magyarország tízszeresére, 31,5 tonnára emelte az aranytartalékát, az arany már meg is érkezett hazánkba. Ez azt jelenti, hogy 1986 óta most először vásárolt újra aranyat a Magyar Nemzeti Bank.

Illusztráció Forrás: Járai lászló

Ennek köszönhetően aranytartalék szempontjából a sereghajtó pozícióból a középmezőnybe kerültünk. A nemesfém országon belüli birtoklása összhangban van a nemzetközi trendekkel, támogatja a pénzügyi stabilitást, és tovább erősítheti a Magyarország iránti piaci bizalmat.

Újabb bankot vásárolhat az OTP

Az OTP Bank tovább folytatja terjeszkedését régiónkban, és piaci hírek szerint már meg is van, hogy melyik regionális pénzintézet lehet a következő új szerzemény. Egy szerb hírlap információi szerint az OTP Bank lehet a befutó a SocGen szerbiai egységének megvásárlására.

Illusztráció Fotó: Szabó Gábor - Origo

A beruházás nagyjából 415-480 millió euróba kerülne az OTP-nek. Ezt a bank könnyedén ki tudja fizetni, s még ez is értékteremtő lenne a hazai pénzintézet számára. Ugyanis az EPS-t, azaz az egy részvényre jutó nyereséget egy közelítő számítás szerint mintegy 70 forinttal növelhetné az új szerzemény, ami néhány száz forintos értéknövekedést jelenthetne az OTP részvényárában.

Csődben az amerikai Sears áruházlánc

A hét elején csődvédelmet kért a Sears Holdings amerikai kiskereskedelmi vállalat, amely néhány évtizede még az Egyesült Államok piacvezető üzletlánca volt. A Chicagóban 1893-ban alapított vállalat már egy évtizede nem tudja növelni bevételeit, hét éve pedig veszteségesen működik.

Illusztráció Forrás: Flickr/Bob Steventon

A jókora adóssággal és iszonyú mértékű veszteségekkel küzdő Sears egy New York-i csődbírósághoz fordult. Az amerikai csődtörvény 11. cikkelye szerinti eljárás egyelőre nem jelenti a Sears végét, a vállalat a csődvédelem alatt azon fog dolgozni, hogy ki tudja fizetni hitelezőit és átstrukturálja működését.

Több millió eurós autóipari beruházás Érden

Több millió eurós befektetéssel Érden építi fel új központját és tesztbázisát a járműipari AVL Autókut Kft., mintegy 6 hektáros területen. A városvezető, T. Mészáros András, méltatta Érd logisztikai elhelyezkedését, az autópályák közelségét, a vízi közlekedés lehetőségét, a vasúti összeköttetést és a repülőteret.

Illusztráció Forrás: AFP/Patrick Hertzog

A városvezető hangsúlyozta, hogy Érd számára ezek a fejlesztések, beruházások munkahelyeket teremtenek, így több itt élő embernek nem kell Budapestre ingáznia. Az első irodaépületet 2019 végére húznák fel, és 2020-ig felépülne az új tesztbázis is hagyományos és elektromos tesztpadokkal.

Augusztusban is jelentősen nőttek a bérek

A központi Statisztikai Hivatal legfrissebb jelentéséből kiderült, hogy augusztusban a bruttó átlagkereset 321 172 forint, a nettó átlagkereset pedig 213 579 forint volt, tehát 10,1 százalékkel több, mint egy évvel korábban.

Illusztráció Forrás: Shutterstock

A növekedésre a munkaerő-kereslet élénkülése, a minimálbér és a garantált bérminimum 8, illetve 12 százalékos emelése, a költségvetési szféra egyes területeit, továbbá bizonyos állami közszolgáltató cégek dolgozóit érintő keresetrendezések voltak hatással.

Súlyos következményei lehetnek a szaúdi újságíró eltűnésének

A két hete eltűnt Dzsamál Hasogdzsi szaúdi újságíró ügye egyre nagyobb politikai viharokat kavar. Az Egyesült Államok akár gazdasági szankciókat is kivetne Szaúd-Arábiára, emellett pedig magánbefektetők is megszakítják az üzleti kapcsolatokat a közel-keleti olajországgal.

Illusztráció Forrás: MTI/EPA

Hosszú hallgatás után Szaúd-Arábia végül beismerte, hogy köze volt az újságíró halálához. A szaúdi Al-Arabiya televízió vezérigazgatója közben gazdasági összeomlást és 100, 200, de akár 400 dollárig száguldó olajárakat vetített előre véleménycikkében arra az esetre, ha az USA mégis szankciókkal sújtaná az országot.

Lesz elég földgáz télre

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) közleménye szerint a villamosenergiát előállító erőművek a tüzelőanyagról küldött második negyedéves beszámolójuk alapján az előírásokat meghaladó tartalékokkal rendelkeznek.

Illusztráció Forrás: Thinkstock

Téli felkészülési terve alapján a lakosságot ellátó NKM Földgázszolgáltató Zrt. rendelkezik a felhasználók téli ellátásához szükséges gázforrásokkal, szállítási és elosztási kapacitásokkal, lekötött tárolói kapacitásokkal.

Hatalmasat robbant majd a tőzsdén az Uber

Wall Street-i elemzőházak szerint az Uber egy esetleges jövő év eleji tőzsdei bevezetés esetén 120 milliárd dollárt érhet az elsődleges részvénykibocsátáskor. Ez az érték több mind a kétszerese a három nagy amerikai autógyár, a Ford, a General Motors és a Fiat Chrysler együttes tőzsdei értékének.

Illusztráció Forrás: Shutterstock

Pénzpiaci körökben régen volt tapasztalható ekkora várakozás egy tőzsdei bevezetéssel kapcsolatban, mint most az autómegosztó cégnél, amely – piaci információk szerint – a korábban vártnál előbb is megtörténhet, így már jövő év elején tőzsdére mehet a vállalat.

Eredményesen működött tavaly a jegybank

Matolcsy György szerint a Magyar Nemzeti Bank 2017-ben is hozta a sikereket, ahogy 2013 óta minden évben. Az MNB elnöke hangsúlyozta, hogy a jegybank törvényi feladatainak eleget tett, mérlegét pozitív eredménnyel zárta.

Matolcsy György Forrás: Origo

Matolcsy György kiemelte, hogy az MNB valamennyi leányvállalata és alapítványa hasonló módon sikeresen és eredményesen gazdálkodott, az alapítványok vagyonukat 6 milliárd forinttal gyarapították tavaly.

Csökkent az üzemanyag ára, nem változott az alapkamat

A Mol pénteken 5 forinttal csökkentette a benzin és 3 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát. A csökkentéssel a benzin átlagára 394 forint, a gázolajé 430 forint lett. Előzőleg szerdán is mérséklődtek az üzemanyagárak.

Illusztráció Forrás: MTI/Komka Péter

Továbbra sem változott az alapkamat, vagyis maradt a 0,9 százalék, az egynapos jegybanki betét kamata pedig mínusz 0,15 százalék maradt. A jegybanki alapkamat 2016. május 25-e óta áll ezen a szinten.