Együttműködik az MFB és az Eximbank a kkv-szektor fejlesztésében

Magyar Fejlesztési Bank cégtábla, embléma
Budapest, 2017. április 29. Cégtábla a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. épületének falán az V. kerület Nádor u. 31-ben. MTVA/Bizományosi: Róka László *************************** Kedves Felhasználó! Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítője közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.
Vágólapra másolva!
Együttműködési megállapodást írt alá a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) és az Eximbank, melynek értelmében a két intézmény együttműködik a kkv-szektor hatékony finanszírozása, a magyar vállalkozások regionális terjeszkedésének támogatása, illetve a garancia termékek széles körű elterjesztése terén. A jövőben szakértői munkacsoport dolgozik majd a rendelkezésre álló források és eszközök összehangolásán.
Vágólapra másolva!

Az MFB és az Eximbank, mint a gazdaságfejlesztési intézményrendszer két meghatározó tagja az

együttműködés keretében szakértői munkacsoportot hoznak létre.

A rendszeres konzultáció célja, hogy a felek áttekintsék egymás termékeit és szolgáltatásait, illetve beazonosítsák a jelentkező ügyféligényeket.

Illusztráció Forrás: MTI/Róka László

A közös munka során javaslatot tesznek arra, hogy az MFB és az Eximbank által összehangolt feladatok révén hogyan érhető el lehető legnagyobb gazdaságélénkítési haszon.

Az együttműködés során a két intézmény kiemelt figyelmet fordít a hitelezés és garancianyújtás eredményes összehangolására, illetve a magyar vállalkozások regionális, országhatárokon átnyúló terjeszkedésének elősegítésére.

A munkacsoport tevékenysége kiterjed a védelmi ipar fejlesztését érintő finanszírozási kérdésekre, elsősorban a Zrínyi 2026 Honvédelmi-haderőfejlesztési program vonatkozásában.

A két vállalat továbbá egyezteti azt is, milyen eszközeik állnak rendelkezésre a nemzetközi szintű gazdasági együttműködés elősegítésére,

illetve más kelet-közép-európai országok helyi fejlesztési banki intézményrendszerét megalapozó szakmai támogatásra.

Az MFB és az Eximbank a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. (GHG) bevonásával a munkacsoportban egyeztet arról is, hogy az MFB pénzügyi csoportjához tartozó GHG állami viszontgaranciás termékei az Eximbank mely hitelprogramjaihoz vehetők igénybe. A cél, hogy további garancia termékekkel bővüljenek a forrásszerzési lehetőségek a kkv-szektor hatékonyabb finanszírozására.