Már a Tetra Pak is zöldenergiában nyomul

2018.09.19. 07:00

Az élelmiszer-csomagoló vállalat a texasi Dentonban található központjára telepít napelemeket a környezetvédelem jegyében. A cég sajtótájékoztatóban jelentette be, hogy a napelemek évente több mint egymillió kilowattóra energiát termelnek majd.

A teljes telepítés november végén fejeződik be.

IllusztrációForrás: Shutterstock

A dentoni központban található a cég irodakomplexuma, egy csomagolóanyagokat gyártó egység, valamint egy kísérleti élelmiszer előállító üzem is.

A megújuló energiaforrásokból származó energia felhasználása hasznos a környezetnek és az üzletnek is" – nyilatkozta Jason Pelz, a Tetra Pak amerikai és dél-kelet ázsiai részlegének alelnöke.

A cégnek komoly tervei vannak a környezetvédelem terén: 2019-re az amerikai termelés száz százalékát megújuló energiaforrásokból kívánják biztosítani, és ugyanezt 2030-ig kiterjesztenék a világ többi részére is.

A vállalat mintegy 25 ezer alkalmazottat foglalkoztat a világ több mint 160 országában.

A Tetra Pak szintén tagja a RE100 globális kezdeményezésnek, amelyben a világ számos olyan nagyvállalata – IKEA, Facebook, Mars – vesz részt, amelyek elkötelezettek a megújuló energiaforrások használata mellett.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK