A Tesco elárulta, hogy mire cseréli a műanyag palackokat

tesco, sztrájk, dolgozók
Győr, 2017. szeptember 8. A győri Tesco hipermarket áruház 2017. szeptember 8-án. Az áruházlánc sajtóosztályának tájékoztatás szerint az áruházak többsége a dolgozók egy részének sztrájkja ellenére továbbra is nyitva tart. MTI Fotó: Krizsán Csaba
Vágólapra másolva!
A Tesco az első olyan kiskereskedelmi lánc, amely üzleteiben alumíniumdobozos kiszerelésű ásványvizet kezdett el forgalmazni. Ezzel újabb lépést tett a környezetbarát csomagolások elterjesztésében.
Vágólapra másolva!

A cég hétszáz üzletében kerültek a polcokra a CanO Water elnevezésű termékek, amelyek alternatívát kínálnak a fogyasztók számára a hagyományos, ám környezetszennyező PET palackos változatokkal szemben.

Az újrahasznosítható, 500 milliliteres alumíniumdobozos ásványvizeket 1,15 fontért (kb. 400 forint) kínálják, egyelőre csak az Egyesült Királyságban – írja a Mirror.

A CanO Water ötlete valójában egy londoni székhelyű startuphoz fűződik,

amelyet három barát alapított.

Olyan alumíniumdobozokat szerettek volna tervezni, amelyek teljes egészében – így a kupakjuk is – újrahasznosíthatók.

Mivel az alumínium teljes egészében újrafeldolgozható, ezért a cég vállalása szerint egy-egy ilyen doboz, az újrahasznosítási eljárásnak köszönhetően, a hulladékgyűjtőkbe kerülésüket követő

60 napon belül újként ismét visszakerülhet a polcokra.

A versenytársak előtt jár a Tesco - Illusztráció Forrás: MTI/Krizsán Csaba

Ezzel a lépéssel a Tesco az első olyan üzletlánc, amely ilyen környezetkímélő alternatívát kínál ebben a termékcsoportban.