Az IKEA újabb országot hódít meg

ikea
Tiszta villamos energiát is közvetít már az Ikea az Egyesült Királyságban
Vágólapra másolva!
2018 nyaráig kellett várniuk arra az indiaiaknak, hogy megnyíljon az első IKEA az országban. Korábban a svéd márka már próbálkozott a piacra lépéssel, de sikertelen volt. Most Haidarábádban nyílik 37 ezer négyzetméteres üzlet.
Vágólapra másolva!

Talán meglepő, de Indiában 2018-ig egyetlen egy IKEA sem volt. Ezzel a hagyománnyal szakított a svéd bútorgyártó,

amely megnyitja első üzletét az ázsiai országban.

Jesper Brodin, az IKEA vezérigazgatója a hivatalos megnyitást megelőző napon, szerdán tartott sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy

és igyekeznek majd mielőbb megnyitni további üzleteiket az ország egész területén.

Az IKEA első áruházát a dél-indiai Haidarábád városban építette meg. A 37 ezer négyzetméteres üzletben 850 alkalmazott szolgálja ki a vásárlókat, a

kiknek a száma egy év alatt elérheti a hétmilliót is.

Illusztráció Forrás: Pixabay

Az IKEA azt tervezi, hogy 2025-re 25 áruháza működik majd Indiában, összesen 1,5 milliárd dolláros beruházás eredményeként.

A vállalat arra számít, hogy az 1,25 milliárd lakost számláló országban a középosztály növekedése és gyarapodása révén jól jövedelmező lesz az üzletmenet.

A Svédországban alapított IKEA második alkalommal próbálja megvetni lábát Indiában, egy nehéz, de nagy lehetőségeket rejtő piacon. Több mint tíz éve, 2006-ban azért kellett visszakoznia terveitől, mert a külföldi befektetéseket szabályozó törvény nem tette lehetővé, hogy társuljon egy helyi partnerrel.

Indiában nemzetközi termékei mellett a helyi sajátosságoknak, az indiai életmódnak megfelelő cikkekkel egészítette ki kínálatát az IKEA.

Emellett ezer terméke kerül majd 200 rúpiánál (2,5 eurónál) kevesebbe.

Elemzők szerint rögös út vár az IKEÁ-ra Indiában, ahol olyan vetélytársakkal kell megküzdenie, mint az Urban Ladder és a PepperFry, nem beszélve az olyan internetes kiskereskedelmi vállalatokról, mint az Amazon és a Flipkart.

Nem rég írt az Origo arról az IKEA áruháztól, amely Bécsben nyílik, és teljesen autómentes lesz.