Két számjegyű mértékben nőttek a keresetek Magyarországon

építkezés építőmunkások munkások cement city clear clouds commercial concrete construction development diagonal engineering estate flats high industry labor lattice lift move offices progress project regeneration rise scaffold scaff
23105170 - construction site workers
Vágólapra másolva!
A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete májusban 327 500 forint volt, 10,9 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Vágólapra másolva!

Az első öt hónapban a bruttó és a nettó átlagkeresetek is 12,1 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit.

Éreztették hatásukat a bérrendezések

A bruttó átlagkereset a nemzetgazdaságban 323 400 forint, a nettó átlagkereset pedig 215 000 forint volt.

A növekedésre a minimálbér és a garantált bérminimum 8, illetve 12 százalékos emelése, a költségvetési szféra egyes területeit, továbbá bizonyos állami közszolgáltató cégek dolgozóit érintő keresetrendezések voltak hatással - közölte a KSH.

Jelentős volt a bérnövekedés mértéke májusban a KSH közlése alapján (illusztráció) Forrás: Origo

Idén májusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók nemzetgazdasági szintű átlagos bruttó keresete a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél közfoglalkoztatottak nélkül számolva 340 ezer forint volt.

Nemzetgazdasági szinten az átlagos nettó kereset májusban családi kedvezmény nélkül 217 800 forint volt, a kedvezményt is figyelembe véve pedig 226 300 forintra becsülhető.

A bruttó és a nettó átlagkereset egyaránt 10,9 százalékkal nőtt májusban az előző év azonos időszakához képest.

Jelentősen emelkedtek a hazai bérek az elmúlt években Forrás: Takarékbank

A reálkereset az első öt hónapban 9,7 százalékkal emelkedett a fogyasztói árak előző év azonos időszakához mért 2,2 százalékos növekedése mellett.

Az idei várakozásunkkal együtt 2013 óta közel 42 százalékkal nőhetnek a reálbérek, jövőre 8,5 százalékos bérnövekedés mellett 5,6 százalékkal emelkedhetnek a reálbérek.

Így 2013-2019 között már közel 50 százalékos lehet a reálbér növekedés - jelzi Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője a friss adatok kapcsán.

A fokozódó munkaerőhiány miatt, ami az egész térségre jellemző, akár erősebb is lehet a bérdinamika, így gyorsulhat a hazai – és kelet-közép-európai – bérek felzárkózása a nyugati bérekhez - tette hozzá.

Több mint öt éve tart a keresetek emelkedése Magyarországon

Óriási eredmény, hogy több mint öt éve tart a keresetek emelkedése Magyarországon - mondta Bodó Sándor, a Pénzügyminisztérium (PM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a KSH friss adataival kapcsolatban. Hozzátette: 2012-2018 között 51 százalékkal emelkedtek a nettó keresetek, és a reálbérek - 2012-2017 között - is kimagasló ütemben, mintegy 32 százalékkal nőttek. A jövő évi költségvetésben az eddigi adókedvezmények megmaradnak, a legjelentősebbnek nevezte, hogy a szociális hozzájárulási adó mértéke 19,5 százalékról 17,5 százalékra csökkenhet. Ez 130 milliárd forint megtakarítást jelent a vállalkozásoknak, és a béremelésre is komoly fedezetet teremt - húzta alá.

A bérnövekedés folytatódását a 2019-es költségvetés is támogatja, hiszen a szociális hozzájárulási adó mértéke 19,5 százalékról 17,5 százalékra csökkenhet, ami a vállalkozásoknak további béremelésekre adhat mozgásteret. A közszférában is folytatódnak a bérfejlesztések, 2019-től tovább nő a katonák és a rendvédelmi dolgozók, valamint az egészségügyi szakdolgozók fizetése, az önkormányzati köztisztviselők és a központi közigazgatásban dolgozó kormánytisztviselők bérrendezését is tervezik, a költségvetés pedig fedezetet nyújt valamennyi, a korábbi években már megvalósult béremelési intézkedés továbbviteléhez is.

A pénzügyi szektorban voltak a legvastagabbak a borítékok

Január-májusban teljes munkaidőben alkalmazásban állók nemzetgazdasági szintű átlagos bruttó keresete - a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél - 323 400 forint, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 336 ezer forint volt.

A KSH közölte: a bruttó átlagkereset a pénzügyi, biztosítási tevékenység gazdasági ágban volt a legmagasabb, 610 800 forint.

A szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás területén volt a legalacsonyabb, 208 100 forint.
A rendszeres - prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli - bruttó kereset 300 800 forint volt január-májusban.

Így alakult a bérnövekedés mértéke az egyes szektorokban Forrás: Takarékbank

Nemzetgazdasági szinten az átlagos – családi kedvezmény nélkül számított – nettó kereset 215 ezer forint volt.

A pénzügyi szektorban voltak a legmagasabb keresetek a vizsgált időszakban (illusztráció) Forrás: Shutterstock

2018-ban a családi adókedvezmény a kétgyermekes családok esetében tovább emelkedett. A kedvezményt is figyelembe véve a nettó kereseti átlag 223 600 forintra becsülhető.

A költségvetési és a nonprofit szféra egyes szervezeteinél dolgozók közül mintegy 80 ezer fő - az adóváltozások ellentételezését szolgáló, a keresetbe nem tartozó - kompenzációban részesült, ennek összege átlagosan 8400, illetve 7400 forint.

Január-májusban a bruttó és a kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset egyaránt 12,1, a rendszeres bruttó kereset ennél kisebb mértékben, 11,5 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához hasonlítva.