Az Aldi üzletek korábban zárnak a futball vb-döntő napján

angol szurkolók, foci vb
Az angol szurkolók kicsit előre szaladtak, már a vb-trófeát csókolgatják
Vágólapra másolva!
Ahogy az egész szigetország, az Aldi is szorít az angol futball-válogatottnak. A cég bejelentette, hogy vasárnap, a labdarúgó világbajnokság döntőjének napján korábban bezárja brit üzleteit.
Vágólapra másolva!

Nagy-Britanniában a csapat jó szereplésének köszönhetően az egész ország futball-lázban ég. Mindenki abban bízik, hogy „a futball hazatér" a szigetországba, azaz világbajnokok lesznek.

Az Aldi Facebook-profilján tette közzé azt a hírt, hogy vasárnap délután 3-kor bezárja valamennyi angliai üzletét, mert azt szeretnék, hogy dolgozóik is hazaérjenek a mérkőzésre és szoríthassanak az angol csapat győzelméért.

Más kérdés, hogy ekkor valószínűleg egyébként sem sokan vásárolnának az üzleteikben.

Az angol szurkolók kicsit előreszaladtak, már a vb-trófeát csókolgatják Forrás: AFP/Patrick Hertzog

Mindez persze csak akkor érvényes, ha a csapat bejut a vasárnapi fináléba, addig azonban még ma este le kell győzniük a nagyon jó erőkből álló horvát csapatot. Arról nem ejt szót a Facebook-bejegyzés, hogy mit történik, ha nem lesznek döntősök, hanem „csak" a bronzéremért játszanak majd szombaton.