MNB: két számjegyű béremelkedés lesz idén is

2016. 08. 18. Budapest Illusztráció MNB Magyar Nemzeti Bank Szabadság tér 9. Épület, Magyar Nemzeti Bank (MNB) Magyarország központi bankja
Magyar Nemzeti Bank (MNB) Magyarország központi bankja. 2016. 08. 18.
Vágólapra másolva!
Idén 10,3 százalékos, jövőre pedig hét százalékos béremelkedésre számít a jegybank – derül ki az MNB legfrissebb inflációs jelentéséből, amely idén az eddiginél magasabb, 2,7 százalékos inflációval számol, amely jövőre eléri és enyhén meghaladja a 3 százalékot. A gazdasági növekedés tekintetében az eddigieknél optimistább a jegybank: 4,4 százalékos bővülésre számít idén.
Vágólapra másolva!

Stabilan három százalék körül maradhat jövőre az infláció Magyarországon a jegybank előrejelzése szerint, az emelkedés elsősorban az olaj árának drágulásával magyarázható, az inflációs várakozások ugyanakkor továbbra is alacsonyak. Emellett az euróövezet inflációja is mérsékelt, ami csökkenti az importált inflációt, és az idei béremelkedés sem nyomja meg az inflációt annyira, hogy veszélybe kerüljön a három százalékos cél – mondta a jegybank Inflációs jelentésének bemutatóján Balatoni András igazgató.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a tavalyi 12.9 százalékos béremelkedés után idén 10,3 százalékos növekedéssel számol, jövőre és 2020-ban pedig hét százalékos emelkedést valószínűsít.

Mindez azonban nem okozza az infláció elszállását, mert a lakossági megtakarítások szintje nem csökken,

a beruházások aránya nő, és a lakosság többnyire a féltartós és a tartós árucikkekből vásárol többet. A másik ok, ami visszafoghatja a drágulást, az a szociális hozzájárulás csökkenése, ami összességében mérsékli a munkaadók terheit – tette hozzá Balatoni András.

A Magyar Nemzeti Bank épülete Fotó: Adrián Zoltán - Origo

Az olaj árának drágulásának hatása jövő év közepére kifuthat, így az MNB fenntarthatónak találja az inflációs célt. Emellett az eddigieknél magasabb, 4,4 százalékos ütemű lehet idén a jegybank számításai szerint, jövőre 3,8, majd 2,8 százalékkal emelkedhet, ami a beruházások enyhe csökkenésével magyarázható. Az államháztartási folyamatok továbbra is fegyelmezett költségvetésre épülnek, i

dén 2,2 százalékos hiánnyal kalkulálnak az MNB-ben, az államadósság csökkenése pedig jövőre a GDP-hez viszonyítva 70 százalékos szint alá eshet.

Ezzel párhuzamosan a központi adósság devizaaránya már idén 20 százalék alá csökken, és ez a tendencia a következő években is folytatódik. A forint árfolyamával kapcsolatban elhangzott újságírói kérdésre válaszolva Virágh Barnabás ügyvezető igazgató elmondta: az MNB egyetlen horgonya az árstabilitás megőrzése, és a három százalékos célkitűzés stabilan tartható, mert biztos makrogazdasági pálya áll mögötte.