Késni fognak a repülők Európában

Ryanair, repülőgép, utasok
20141202 - CHARLEROI, BELGIUM: Illustration picture shows passengers getting in the airplane during a press conference of Irish low-cost airline Ryanair, Tuesday 02 December 2014 at the 'Brussels South Charleroi Airport' (BSCA) airport in Charleroi. BELGA PHOTO ERIC LALMAND
Vágólapra másolva!
A késések gyakoriságának növekedésére kell készülni az európai légiközlekedésben a lassú kapacitásbővítés következtében, 2040-re a mostaninál hétszer több járat indulhat akár két órával később a tervezettnél – közölte az európai légiirányítási ügynökség (Eurocontrol).
Vágólapra másolva!

A szervezet jelentésében arról számoltak be, hogy

a kontinens légiforgalma 53 százalékkal nő 2040-re,

a repülőterek kapacitása azonban eközben mindössze 16 százalékkal bővül.

Illusztráció Forrás: AFP/Eric Lalmand

A helyzetértékelés szerint 2040-ben naponta mintegy 470 ezer utasnak késik majd akár két órát a járata a jelenlegi 50 ezerrel szemben.

Eamonn Brennan, az ügynökség igazgatója elmondta, a repülőtereknek ezért több fel- és leszállópályát kell építeniük vagy jobban ki kell használniuk a meglévőket.

– tette hozzá.

Az Eurocontrol idén 14,3 millió perc késésre számít a kontinens légiközlekedésében, 53 százalékkal többre a tavalyinál.