Meghalt a világ első elektromos számológépének egyik atyja

casio, alapító
Kasio Kazuo 89 évet élt
Vágólapra másolva!
Kasio Kazuo a Casio japán elektronikai vállalat egyik társalapítója volt.
Vágólapra másolva!

Kasio három testvérével 1949-ben alapította a Casiót, amely 1954-ben piacra dobta a világ első elektromos számológépét, majd az első zsebszámológépet, a Casio Minit, 1972-ben.

Egy évvel korábban a világ első tintasugaras nyomtatóját is ők alkották meg.

Kasio Kazuo 89 évet élt Forrás: MTI/AP/Casio Computer Co./-------------------

1974-ben megjelent az első elektronikus mechanikájú karórájuk.

Karórák tekintetében a G-Shock széria DW-5600E modellje rendelkezett elsőként LCD kijelzővel.

A Casio komoly sikereket ért el az elektronikus hangszerek fejlesztésében is.

Kasio Kazuo 2018. június 18-án, 89 éves korában halt meg.