Az MNB döntése után erősödni kezdett a forint

bankjegy, fizetőeszköz
Budapest, 2016. szeptember 10. Tízezer és húszezer forintos bankjegyek egy pénztárcában. Magyarország ma is hivatalos fizetőeszközét, a forintot, 70 évvel ezelőtt, 1946. augusztus elsején vezették be. A pengőt felváltó új pénz nevét I. Károly történelmi aranyforintjáról kapta.MTVA/Bizományosi: Faludi Imre *************************** Kedves Felhasználó! Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítője közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.
Vágólapra másolva!
Jelentősen erősödött a forint kedden az Magyar Nemzeti Banknak (MNB) az inflációs célról és a monetáris politikáról kiadott közleményét követően. A jegybank piaci várakozásoknak megfelelő kamattartó döntése még nem mozdította ki az eurót a 324,20 forint körüli jegyzésről, a monetáris politikai közlemény után viszont a jegyzés perceken belül 322 forint alá csökkent.
Vágólapra másolva!

A közleményben az MNB leszögezte, a jegybank egyetlen horgonya az infláció, amely ugyan az olajár-változás miatt átmenetileg 3 százalék fölé emelkedik, de 2019 közepétől fenntartható szerkezetben éri el a célt, egyben

az eddigi indoklásokban szereplő "tartós" kifejezés elhagyásával jelezték: az inflációs cél fenntartható eléréséhez az alapkamat, valamint a laza monetáris kondíciók fenntartása továbbra is szükséges.

Közölték azt is, hogy a monetáris politika 5-8 negyedéves horizontján a jelenlegi laza monetáris kondíciók már nem tudnak fennmaradni.

Illusztráció Forrás: MTI/Faludi Imre

Az eurót négy óra előtt 321,65 forinton jegyezték, szemben a kora reggeli 323,91 forinttal. Nap közben az euró jegyzése 325,26 forinton érte el idei legmagasabb jegyzését. Hasonló szinten legutóbb 2015 januárjában járt a jegyzés, akkor 327 forint felett.

A forint kora reggeli árfolyamához képest a dollárral és a svájci frankkal szemben is erősödött.

A dollárt kora reggel 278,57 forinton, a jegybanki döntés bejelentése előtt 281,04 forinton, a monetáris politikai közlemény után pedig 278,33 forinton jegyezték. A svájci frank jegyzése a kora reggeli 280,62 forintról 281,98-ra ment fel a kamatdöntésig, majd 279,69 forintra esett a monetáris politikai közlemény után.