Hol, mennyit kell dolgozni egy lakás áráért?

EMBERI LAKHELY építkezés ÉPÜLET épületfotó FOTÓ FOTÓ ÁLTALÁNOS FOTÓTÉMA hegy Lakóépület TÁJ társasház város városkép
Budapest, 2017. március 16. Modern társasházi lakások épülnek a főváros XI. kerületében, a Madárhegy városrészben. MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba *************************** Kedves Felhasználó! Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítője közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.
Vágólapra másolva!
Miközben több jel mutat arra, hogy a fővárosi lakáspiaci árak némileg korrigálnak, az ország többi településén viszont egyre inkább élénkül az ingatlanpiac. Jelentős eltérések láthatóak akkor is, ha lakások árát összevetjük a helyi fizetésekkel – derül ki az ingatlan.com átfogó
Vágólapra másolva!

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője elmondta: "Nemcsak a lakóingatlanok ára tér el egymástól megyéről megyére, de a nettó fizetések között is óriásiak a különbségek. Utóbbiak pedig alapvetően meghatározzák az adott térségben az ingatlanok iránti keresletet."

Több mint 100 havi fizetés egy lakásért

A kínálati piac árai alapján Budapesten egy 50 négyzetméteres lakás június elején átlagosan 29,9 millió forintba került.

Bár a fővárosban a legmagasabbak a nettó keresetek, a magas lakásárak miatt 113 havi – azaz közel 10 évi – jelenlegi nettó fizetés kell az adott lakáshoz.

Az országon belül itt kell a legtöbbet dolgozni egy lakásért.

Szintén több mint 100 havi nettó fizetésre van szükség egy Somogy megyei nagyváros átlagosan közel 19 millió forintba kerülő 50 négyzetméteres lakásához. Pest megyében közel 20 millió forintért kínálják ezeket a városi lakásokat, ezekhez 103 havi nettóra van szükség.

Balogh László közölte, hiába olcsóbbak a Pest megyei lakóingatlanok a fővárosiaknál, a nettó havi átlagkereset is több mint 70 ezer forinttal alacsonyabb, így nagyjából ugyanannyi ideig kell dolgozni egy-egy lakásért, mint Budapesten. Ugyanakkor egy budapesti átlagfizetésből hamarabb összejöhet egy Pest megyei ingatlan.

– tette hozzá a szakértő, valamint elmondta, hogy a kisebb településeken olcsóbban lehet ingatlanhoz jutni, ezért az elmúlt évek áremelkedésére válaszul, országszerte kiköltözési hullám indult a fejlettebb régiók nagyvárosaiból.

Hiába olcsók, mégsem kellenek

Szabolcs-Szatmár-Bereg, Békés és Nógrád megyében a legalacsonyabbak a nettó fizetések, az itteni városokban eladásra kínált a lakások ára is alacsony. Az adott megyében elérhető nettó fizetésből 30-50 havi, azaz körülbelül 3-4 évi fizetés elég lehet a vételárra.

Illusztráció Forrás: MTI/Jászai Csaba

Vannak olyan községek is az országban, ahol a gyenge kereslet miatt a családi házak ára alacsony szinten stagnál.

Így Jász-Nagykun-Szolnokban, Tolnában és Békésben a községekben lévő 100 négyzetméteres családi házak az adott megyében elérhető nettó fizetés kevesebb mint a harminchatszorosából kijönnek, azaz 3 évnél rövidebb ideig kell értük dolgozni.

Az ingatlan.com szakértője szerint ezek az alacsony árak az eladók reakcióját tükrözik az alacsonyabb keresletre, vagyis arra, hogy az elmaradottabb térségek legkisebb településein nagyon kevesen szeretnének ingatlant vásárolni.

Balogh László kifejtette azt is, hogy a nagyvárosokban az utóbbi években a lakások drágulása bőven meghaladta a fizetések emelkedését, ami lassíthatja a lakásárak növekedését a következő időszakban.