Megválik CBA-részesedésétől Baldauf László

Vágólapra másolva!
Megválik CBA-részesedésétől Baldauf László, a kereskedelmi lánc egyik alapítója és tiszteletbeli elnöke - írta keddi számában a Népszava.
Vágólapra másolva!

A lap úgy tudja, a Baldauf Invest Kft. névértéken, összesen 300 millió forintért adja el üzletrészét, amelyet hat CBA-tulajdonos vásárol meg, egyenként 50-50 millió forintért.

A tranzakciót még jóvá kell hagynia a keddi taggyűlésnek is, amelyen várhatóan elfogadják a cég tavalyi beszámolóját. A CBA központi cégének nettó árbevétele 6,46 milliárd forintra csökkenhetett 2017-ben az előző évi 6,62 milliárd forintról - írták.

A Népszava emlékeztet arra, hogy a 76 éves Baldauf László tavalyi nyugdíjba vonulása óta fokozatosan vált meg CBA-érdekeltségeitől, boltjait a Lidlnek és a Sparnak adta át.