Az eddigi legjobb évét zárta a Mercedes-gyár

Budapest, 2018. május 14. Az első Kecskeméten gyártott új A-osztályú modell a Mercedes-Benz évértékelő sajtótájékoztatóján a fővárosi Várkert Bazár előtt 2018. május 14-én. MTI Fotó: Ujvári Sándor
Vágólapra másolva!
Tavaly több mint 190 ezer Mercedes gördült ki a gyárból, ez volt az eddig legjobb év - mondta az üzem ügyvezető igazgatója hétfőn.
Vágólapra másolva!

Christian Wolff, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezető igazgatója kiemelte, hogy

az elmúlt évben több mint 190 ezer autót gyártottak,

ez 4,1 százalékos növekedés a 2016-os vállalati teljesítményhez képest, az árbevétel pedig szintén több mint 4 százalékkal, 3,6 milliárd euróra emelkedett.

Christian Wolff, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezető igazgatója a Mercedes-Benz évértékelő sajtótájékoztatóján a fővárosi Várkert Bazárban 2018. május 14-én Forrás: MTI/Ujvári Sándor

Elmondta, azt is, hogy a kecskeméti autógyár továbbra is

az ország 5. legnagyobb foglalkoztatója, és új gyáregységüknek köszönhetően 2500 új munkahelyet hoznak létre.

Az első Kecskeméten gyártott új A-osztályú modell a Mercedes-Benz évértékelő sajtótájékoztatóján a fővárosi Várkert Bazár előtt 2018. május 14-én Forrás: MTI/Ujvári Sándor

Josip Niksic, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. pénzügyi igazgatója közölte, hogy 2017-ben több mint 50 százalékra nőtt a magyar beszállítók részaránya.

Magyarországon a Mercedes 23 millió euró iparűzési adót és járulékot fizetett be tavaly

a központi büdzsébe és a kecskeméti önkormányzatnak - tette hozzá.

Tovább bővül a kecskeméti Mercedes gyár termelése, az autógyártó és magyar leányvállalatainak vezetése stabilnak látja a cég magyarországi jövőjét.

Jörg Schmidt, a Mercedes-Benz Hungária Kft. ügyvezető igazgatója Forrás: MTI/Ujvári Sándor

Néhány hét múlva leteszik az új gyár alapkövét, emellett fejlesztették a meglévő üzemet is, amelyben már gyártják a megújult A-osztály típusú személykocsikat,

a következő időszakban legalább 2500 embert vesznek majd fel a meglévő 4000 dolgozó mellé.

A hazai értékesítést végző Mercedes-Benz Hungaria Kft. 26 százalékkal növelte árbevételét, amely elérte a 101 milliárd forintot. A dolgozók száma 10 százalékkal emelkedett - mondta Jörg Schmidt, a cég vezetője.

2017 szeptemberében megkezdődött a nyolcezer négyzetméteres képzési központ, a Mercedes-Benz Academy Kecskemét építése. Az intézmény elsősorban a duális képzésben résztvevő középiskolásoknak és főiskolai hallgatóknak biztosítja majd a legkorszerűbb oktatási eszközöket és technikákat.

2018 szeptemberétől mintegy 250 tanuló és hallgató kezdi majd tanulmányait

a duális képzési rendszer keretében - jelezte Christian Wolff.