A kormány támogatja a lakásmobilitást

építkezés
Budapest, 2015. június 26. Munkások dolgoznak a Nokia Networks budapesti összevont telephelyén, a VIII. kerületi Szigony utcánál 2015. június 26-án. A két éven belül megépülő, 40 ezer négyzetméteres, Magyarország legnagyobb, nyolcemeltnyi kutatás-fejlesztési központjában kétezer tonna betonacélt építenek be a 16 ezer köbméter betonba. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
A kormány lakásmobilitást támogató intézkedéseinek célja, hogy rövid és középtávon kielégítse a lakosság igényeit, a vállalkozások számára pedig biztosítsa a szükséges munkaerőt - mondta Lepsényi István gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkár a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács ülésén pénteken.
Vágólapra másolva!

A Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács 2018. évi első plenáris ülésén az államtitkár megemlítette, hogy

a magyar a GDP bővülése az elmúlt néhány évben meghaladta az uniós átlagot,

alacsony a munkanélküliségi ráta, a bérek érezhetően nőttek, élénkült az építőipar és a lakáspiac. Ugyanakkor a gazdaság további fejlődésének egyik akadályának nevezte a képzett munkaerő hiányát. Eltérő a munkanélküliségi ráta az ország nyugati és keleti részében, ezért

vagy a munkahelyeket kell odavinni, ahol van munkaerő vagy fordítva,

segíteni kell, hogy a munkaerő eljuthasson a szükséges területekre - mondta.

Emlékeztetett rá, hogy a lakásépítés dinamikusan bővült, 2016-ban az építőipar teljesítményének 15 százalékát adta, 2017-ben majdnem 25 százalékát. Az ágazat 2500 milliárd forintos teljesítményének egynegyede a lakásépítéshez kapcsolódik;

a lakásépítések száma 2016 és 2017 között csaknem a duplájára emelkedett.

Illusztráció Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Kifejtette, hogy a kormányzat több területen támogatja a lakásmobilitást: például az otthonteremtési programmal, ezen belül csok bevezetésével és az újlakás-építések áfájának 5 százalékra csökkentésével. Utóbbival kapcsolatban jelezte: érkeztek javaslatok arra, hogy a kormány tartsa fenn a kedvezményes kulcsot.

A kormány bevezette a munkásszállás kialakításához nyújtható támogatást, amire 5 milliárd forintot különített el,

emellett a vállalatok kezdeményt kapnak a munkásszállások és a bérlakások építéséhez, adójukból leírhatják az ezzel kapcsolatos költségeket

- sorolta. Lepsényi István a lakásmobilitást fokozó intézkedések közé sorolta a munkáltató által adómentesen nyújtható lakáscélú támogatásokat, a munkavállaló által a járási hivatalnál kérelmezhető lakhatási támogatást és az egyidejű lakásbérlet és kiadás esetén adható szja-kedvezményt is.

Mészáros József, a Magyar Államkincstár elnöke azt mondta, a társadalombiztosítási nyugdíjrendszer működik, relatíve jól teljesít, a nyugdíjas, időskori szegénység jóval alacsonyabb, mint Európában. Hozzátette, hogy

a nyugdíjak reálértéke nő, az utóbbi években stabil.

Illusztráció Forrás: 123RF

Az államkincstár elnöke felhívta a figyelmet a kihívásokra is, köztük a demográfiai mutatókra. Kiemelte, hogy egész Európában súlyos probléma a népességfogyás, Magyarországon 2012 óta a kormányzat politikájának köszönhetően nő a termékenység, de még van hova fejlődni ezen a téren. Felvetette azt is, hogy választ kell adni arra a kérdésre, hogy

gyereknevelést a nyugdíjrendszeren belül hogyan lehetne elismerni.

Mészáros József kitért arra is, hogy az utóbbi néhány év gazdasági bővülése ellenére nem jellemző az előtakarékoskodás az idős korra, ebben szavai szerint sürgősen lépéseket kell tenni.