Rekord: több mint két nap szén nélkül

szénerőmű
Villamosenergia-termelő szénerőmű: egyre csökken a fosszilisokkal dolgozó munkavállalók száma az USA-ban
Vágólapra másolva!
A szén, amely több mint egy évszázada a világ legnagyobb gazdaságait táplálta, egyre inkább elveszíti szerepét a megújuló energiaforrásokkal folytatott küzdelemben. A héten a szigetországban 55 óra telt el anélkül, hogy bármelyik erőművük szenet égetett volna.
Vágólapra másolva!

Londonban hétfő este fél tizenegytől csütörtök hajnali ötig nem használt egyetlen brit erőmű sem a világ legpiszkosabbnak nyilvánított energiaforrásából, a szénből – a Bloomberg által összeállított adatok szerint. Ugyanakkor ebben az időszakban a szélturbinák jóval több áramot termeltek.

Illusztráció Forrás: Pixabay

A legutóbbi szénmentes rekord 40 óra volt, tavaly októberben.

Az Egyesült Királyság az egyik legkorábbi alkalmazója a megújuló energiaforrásoknak, és több tengeri szélerőművel rendelkezik, mint bármely más ország.

Ráadásul egyre többen alkalmazzák a napelemeket, miközben a hagyományos erőművek végleges bezárása is folyamatban van.

A kormány célja, hogy 2025-re bezárja az összes szénalapú erőművet, és azokat megújuló energia termelői hálózattal helyettesítse.