Csokihorror, az unió kibabrált a KitKattel

KitKat csokoládé
ILLUSTRATION - KitKat chocolate bars lying on a table in Berlin, Germany, 15 December 2016. Photo: Britta Pedersen/dpa-Zentralbild/dpa
Vágólapra másolva!
A négysoros KitKat csokoládé formája 2006 óta az unió szabadalmi oltalma alatt állt. Azonban a csokoládé egy új döntés értelmében elvesztette ezt a státuszt, így bárki másolhatja az édesség alakját. A Nestlé nem nyugszik bele a döntésbe.
Vágólapra másolva!

Az emberek többsége evett vagy látott már olyan KitKat csokoládét, amelynek felosztása egyedi volt, ugyanis hosszában lehetett letörni 4 csíkot belőle. Ez a forma eddig az Európai Unió bejegyzett védjegye volt,

azonban ezt a státuszát el fogja veszíteni az édesség.

Ennek egyszerű oka van: az unió több országában sem ismerte fel a kellő számú ember a csokoládét pusztán a formájáról,

így azt elvileg más gyártók is lemásolhatják.

A jellegzetes KitKat csokoládé - A képen a kétsoros verzió látható, ez nem volt védjegyként bejegyezve Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Britta Pedersen

A The Guardian cikke szerint a csokit készítő Nestlének csak 10 országban sikerült hitelt érdemlően bizonyítania, hogy egyértelműen felismerhető az édesség a formájából, viszont Belgiumban, Írországban, Görögországban és Portugáliában nem.

A Nestlé nem nyugszik bele a döntésbe, fellebbezni fog.

A bíróság a döntést azzal indokolta, hogy a kialakítás nem hordozza egyértelműen magában a megkülönböztethetőséget.

A dolog azért érdekes, mert elég nagy érzelmeket kavaró döntések születtek már olyan esetekben, amely a tárgyak formájára vonatkoztak.

A Rubik-kocka péládul évtizedeken át tartó harc után vesztette el a védjegyet, mert a kocka (mint forma) nem levédhető, viszont a Toblerone sikeresen megvédte a cikk-cakk alakú különlegességét.