Hódítanak a méregdrága kamucipők

A Nike és a Gucci dizájn, egy cipőben
A Nike és a Gucci dizájn, egy cipőben
Vágólapra másolva!
A világ, ahol az Adidas és a Louis Vuitton közösen tervez cipőt,  sokáig elképzelhetetlen volt. Fiatal tervezők egy csoportja most azonban összehozza az eddig lehetetlennek vélt együttműködéseket és olyan cipőket tervez, amelyek nem csak egyediek, de mindössze néhány pár készül belőlük az egész világon. Ugyanakkor a végtermék, hiába a drága és eredeti anyagok felhasználása, valójában mégiscsak egy hamisítvány, de ez nem tántorítja el a vevőket attól, hogy akár 15 ezer dollárt is kifizessenek a Ceeze nevű márka valamelyik műalkotásáért.
Vágólapra másolva!

A hamis ruházatról és cipőkről kialakult egy kép az emberekben. Eszerint legtöbbjük silány minőségű és ráadásul még az eredeti változatot sem sikerül hibátlanul lekoppintani. Emellett pedig könnyen kiszúrható, hogy pár ezer forintért vették őket és igen rövid ideig fogják bírni a strapát.

A Ceeze egyik egyedi cipője Forrás: Ceeze

Ezt a közhiedelmet dönti meg a Ceeze, amely hamisítványok gyártására szakosodott, de ez annyira bejött nekik, hogy már a legnagyobb márkák is előszeretettel keresik a tulajdonost, hogy segítsen az új cipők tervezésénél. A Ceeze annyiban különbözik a Kínából vásárolt 4-5 ezer forintos hamisítványoktól, hogy az általuk használt alapanyagok minősége kiváló, gyakran eredeti cipőket "bontanak" le, majd építik be bizonyos elemeit saját tervezésű cipőikbe.

A Nike és a Gucci dizájn, egy cipőben Forrás: Ceeze

Bizonyos típusokat maguk terveznek, de bárkinek készítenek cipőt megrendelésre is. Ehhez jelenleg el kell menni az üzletükbe, ahol a divattervezőkkel közös egyeztetés után készül el a műremek. Minden darab egyedi tervezésű és kézzel, nagy odafigyeléssel készül, áruk pedig attól függ, hogy milyen anyagokat használtak hozzá.

Ennek pedig csak a készítők és a vásárlók képzelete és pénztárcája szab határt.

Forrás: Ceeze

A Ceeze általában 5-10 darabot készít a saját tervezésű cipőkből, tehát nem kell aggódni, hogy meglátjuk az utcán valaki máson is. A rendelésre készített tornacsukákból viszont összesen egy darabot gyártanak, tehát aki ilyet terveztet magán az elmondhatja, hogy a világon csak az ő lábán lesz ilyen cipő.

A cég weboldalán folyamatosan változik a kínálat, hiszen a Ceeze MC művésznéven tevékenykedő tervező mindig próbál új dizájnokkal előrukkolni. Jelenleg megvásárolható a legfrissebb alkotás, az Off-Louis" Air Jordan 1's, amely összesen 4000 dollárba, vagyis nagyjából egymillió forintba kerül. De az árat az is befolyásolja, hogy mennyi időbe telik a cipő elkészítése. Ezért, valamint a nagy kereslet miatt, elég sokat kell várni az egyedi tervezésű lábbelikre. A Ceeze oldalán található információk szerint akár 2-4 hónapot is.