A techszektor új ellensége a mesterséges intelligencia és a robotok

huawei, kirin 970
A mobil mesterséges intelligencia egy új dimenziót nyithat az okostelefonos fejlődés terén.
Vágólapra másolva!
A Facebook-botrány kirobbanását követően hamar meg kellett találni a személyeket, akik felelősségre vonhatóak a felhasználói adatok kiszivárogtatásáért. Mark Zuckerberg kongresszusi meghallgatásán egyértelmű volt, hogy ezt a Facebook alapítója nem akarta magára vállalni, de munkatársait sem szerette volna kellemetlen helyzetbe hozni. A meghallgatáson azonban kiderült, hogy a világ legnagyobb közösségi média oldalának alapítója mégis megtalálta a tökéletes bűnbakot. Úgy tűnik a mesterséges intelligencia (MI) lehet a hibás minden rosszért, ami a Szilícium-völgyben történik.
Vágólapra másolva!

Mark Zuckerberg meghallgatása a múlt héten volt a kongresszus Kereskedelmi és az Igazságügyi Bizottsága előtt. Ahogyan arról korábban írtuk, a botrány akkor robban ki, amikor kiderült, hogy a Facebook legalább 87 millió felhasználójának adataival élt vissza, sőt sokak telefonhívásaihoz is hozzáférhetett. Az emberek adatait beleegyezésük nélkül átadták a szintén botrányba keveredett Cambridge Analytica nevű cégnek, amelyet aztán felelőtlen adatkezeléssel vádoltak meg, mert engedély nélkül tárolta a megszerzett információkat.

A kétnapos és összességében tízórás maratoni meghallgatás során Mark Zuckerberg sorra hárította el a kellemetlen kérdéseket, miközben folyamatosan hangsúlyozta a mesterséges intelligencia erejét. Amikor arról kérdezték, hogy milyen lépést tesz a Facebook a gyűlöletbeszéd, a terrorista toborzás, a diszkrimináció és a hamis hírek terjesztése ellen, Zuckerberg szintén a mesterséges intelligenciát emelte ki és tolta rá a felelősséget.

Mark Zuckerberg Forrás: AFP/Jim Watson

Bizonyos források szerint a Facebook automatizált rendszere tünteti el az oldalról többek között a terrorista tartalmak 99 százalékát. A vállalat még 2017-ben jelentette be, hogy kísérleteznek egy olyan MI kifejlesztésével, amely már az írott szöveg alapján is képes lenne megállapítani, hogy terrorista tartalomról van-e szó, hiszen jelenleg főleg a videók és a képek elemzése a rendszer erőssége. A hamis híreket is egy külön program ellenőrzi, azonban a szakértők abban egyetértenek, hogy a mesterséges intelligencia még közel sem annyira fejlett, hogy megértse az emberi beszédet és a szavak, mondatok jelentését.

Olyanok is akadnak, akik szerint erre sosem lesz képes az MI, hiszen néha még az embereknek is gondot okoz a másik fél megértése.

A mesterséges intelligencia, mint bűnbak, azért annyira tökéletes, mert a fogalomhoz rengeteg más dolog is tartozik, legyen szó az automatizációról vagy a gépi tanulásról. Arról is lehetne vitatkozni, hogy a Facebook által használt programot lehet-e egyáltalán mesterséges intelligenciának nevezni, de abban sincs nagy egyetértés, hogy mi nevezhető annak.

Illusztráció Forrás: Origo

Elon Musk, a Tesla vezére is szembement a korábban oly nagyra tartott automatizálással, és már a robotikát sem szereti annyira, mint mondjuk egy éve. Musk egyenesen az automatizációt okolta azért, mert a Tesla Model 3 gyártása nem halad a megfelelő ütemben, pedig éppen ő volt az, aki minél kevesebb embert és minél több robotot akart gyáraiban tudni.

Egy interjúban elmondta, hogy az automatizáció rossz és a Model 3 gyártását is drámaian lelassította. Hozzátette, hogy nagy hibát követtek el, amikor túlzottan megbíztak a robotokban, és kiemelte, hogy sokkal több emberre van szükség, mert a rendszer bonyolult és átláthatatlan.