A világ öt leggazdagabb vállalkozója között már nincs európai

Jeff Bezos
Vágólapra másolva!
A Forbes magazin ismét közzétette a milliárdosok listáját, amelyen jelenleg 2.208 név olvasható, ami rekordnak számít, ám a lista első öt helyére már nem tudott bekerülni európai milliárdos.
Vágólapra másolva!

A magazin frissen közzétett Milliárdos Indexe szerint az európai milliárdosok már nem tartoznak közvetlenül az élvonalba, miután

a tavalyi ötödik, a francia luxusmágnás Bernard Arnault két hellyel a hetedik helyre esett vissza.

A legjobb 25-ben rajta kívül csupán a spanyol Amancio Ortega és a francia Francoise Bettencourt Meyers szerepel.

Jeff Bezos Forrás: AFP/Sajjad Hussain

Jeff Bezos a cége sikereinek köszönhetően rendkívül nagy előnyre tett szert a korábban évekig éllovas Bill Gates előtt. Az Amazon vezér vagyona jelenleg 131,3 milliárd dollár, míg a Microsoft társalapítójának „csak" 92,9 milliárd dollár.

A friss adatokból jól látszik, hogy a világ vagyonának nagy része az Egyesült Államokban és Ázsiában koncentrálódik.

A lista negyven százaléka amerikai, huszonöt százaléka ázsiai országból származik, míg csupán huszonegy százalék európai.

Érdekesség, hogy, a listára kerültek között alig akad nő, csak tizenkét százalék, bár ez még így is rekord magasnak számít.