Íme a lista a legjobban fizetett színészekről

Emma Stone Golden Globe smink 2018
Emma Stone
Vágólapra másolva!
Bár most, a legutóbbi Oscar-díjátadón taroltak a nők, valójában sokkal ritkábban díjazottak. Rachel Morrison az első nő, akit az amerikai filmakadémia a legjobb operatőr Oscar-díjára jelölt, Greta Gerwig pedig a második lehetett volna, aki nőként átveheti a rendezésért járó aranyszobrot.
Vágólapra másolva!

Az Oscar-jelöltek 77 százaléka férfi, a nemek közötti fizetések egyenlőtlenségét pedig remekül példázza a Forbes magazin listája, amely a 2016 júniusa és a 2017 júniusa közötti időszakot vizsgálta. Ebből nagyon szembeötlő módon kiderül, hogy a tíz legjobban fizetett színésznő összesen 172,5 millió dollárt keresett, szemben a férfiakkal, akik majdnem két és félszer annyit, 488,5 millió dollárt kaptak.

Emma Stone Forrás: Getty Images

A listát Mark Wahlberg vezeti, aki 68 millió dollárt kapott filmjeiért az említett tizenkét hónapos időszakban, szemben a legjobban fizetett színésznővel, Emma Stone-nal, aki ennél kevesebb, mint a felét, vagyis 26 millió dollárt keresett.

– nyilatkozta az Oscar-díj nyertes Natalie Portman a Marie Claire magazinnak. Portman 2011-es Csak szexre kellesz című filmjében a harmadát kapta, mint férfi kollégája, Ashton Kutcher. Ráadásul Portman 80 különböző díjat nyert korábban, és 127 jelölést kapott, Kutcher ezzel szemben negyven jelölést, amiből tizennyolcat váltott díjra.

Natalie Portman Forrás: AFP

A világ húsz legjobban fizetett színésze között kettő Tom, kettő Ryan található, de csak három nő – akikből kettő viszont Jennifer.

A Forbes listája a húsz legjobban fizetett színészről:

  1. Mark Wahlberg: 68 millió dollár
  2. Dwayne Johnson: 65 millió dollár
  3. Vin Diesel: 54,5 millió dollárt
  4. Adam Sandler: 50,5 millió dollár
  5. Jackie Chan: 49 millió dollár
  6. Robert Downey Jr.: 48 millió dollár
  7. Tom Cruise: 43 millió dollár
  8. Sáhruh Khán: 38 millió dollár
  9. Szalmán Hán: 37 millió dollár
  10. Akshay Kumar: 35,5 millió dollár
  11. Chris Hemsworth: 31,5 millió dollár
  12. Tom Hanks: 31 millió dollár
  13. Samuel L. Jackson: 30,5 millió dollár
  14. Ryan Gosling: 29 millió dollár
  15. Emma Stone: 26 millió dollár
  16. Jennifer Aniston: 25,5 millió dollár
  17. Jennifer Lawrence: 24 millió dollár
  18. Ryan Reynolds: 21,5 millió dollár
  19. Matt Damon: 21 millió dollár
  20. Jeremy Renner: 19 millió dollár

– nyilatkozta korábban az Out magazinnak Emma Stone, a Forbes listája szerint legjobban fizetett színésznő.

A Forbes listája színésznők szerint:

  1. Emma Stone: 26 millió dollár
  2. Jennifer Aniston: 25,5 millió dollár
  3. Jennifer Lawrence: 24 millió dollár
  4. Melissa McCarthy: 18 millió dollár
  5. Mila Kunis: 15,5 millió dollár
  6. Emma Watson: 14 millió dollár
  7. Charlize Theron: 14 millió dollár
  8. Cate Blanchett: 12 millió dollár
  9. Julia Roberts: 12 millió dollár
  10. Amy Adams: 11,5 millió dollár