Országszerte indulnak a turisztikai fejlesztések

Budapest, panoráma
Budapest, 2012. július 20. Kilátás a Gellért-hegyről a Duna belvárosi szakaszára és a Széchenyi Lánchídra. A háttérben a Margit híd, a Margitsziget és Óbuda részlete. Jobbra az id. Antall József rakpart és az Országház részlete. MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba *************************** Kedves Felhasználó! Az Ön által most kiválasztott fénykép nem képezi az MTI fotókiadásának, valamint az MTVA fotóarchívumának szerves részét. A kép tartalmáért és a szövegért a fotó készítője vállalja a felelősséget.
Vágólapra másolva!
2016 után 2017-ben is rekordokat döntött a magyar turizmus: a vendégéjszakák száma és a szállásdíj-bevétel egyaránt soha nem látott magasságokba ért. Hatalmas az érdeklődés a Magyar Turisztikai Ügynökség Szálláshelyfejlesztő programja iránt. Ezekről és az idei fejlesztésekről – kérdeztük dr. Guller Zoltánt, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatóját. 
Vágólapra másolva!

Hogyan vonná meg a hazai turizmus 2017-es évét?

A legnagyobb eredmény, hogy jelentősen nőtt a vendégéjszakák száma. A 2010-es adatokkal összevetve az összes vendégéjszakák száma 48,8 százalékkal, a belföldi vendégéjszakák száma 45,4 százalékkal, a külföldi vendégéjszakák száma pedig 52,4 százalékkal emelkedett 2017 első tizenegy hónapjában 2010 azonos időszakához képest. (A decemberi adatokat februárban teszi közzé a Központi Statisztikai Hivatal .) Ezzel párhuzamosan pedig a szállásdíj-bevételek 112 százalékkal nőttek.

A mostani adatok alapján ki lehet jelenteni, hogy 2017-ben megközelítjük a 30 milliós vendégéjszaka számot Magyarországon. Ezzel a magyar turizmus nagyot lép előre a 2030-ra kitűzött cél felé, azaz hogy elérjük az 50 milliós vendégéjszakaszámot.

Tavaly jelentősen majndem kétszer több turista érkezett az Egyesült Királyságból és Csehországból, és jelentősen több vedég jött az Egyesült Államokból is 2010-hez képest. Nagyon örülünk annak, hogy az adatok szerint, a németek folyamatosan növekvő számban térnek vissza hozzánk, ahogy a környező visegrádi országokból is sokan jönnek Magyarországra, az adatok szerint a szlovák és a lengyel turisták száma is jelentősen növekedett.

Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója: 2017-ben megközelítjük a 30 milliós vendégéjszaka számot Fotó: Polyak Attila - Origo

Van-e valamilyen preferált nemzetiség a hazai turizmusban?

A magyar turizmus fő célja, hogy a minőségi vendéglátás irányába mozduljon el. Nem jó, ha egy országból érkezik a turisták nagy része, mivel nem azért utazik el valaki külföldre, hogy a saját honfitársaival találkozzon. A fő cél, hogy a TOP 10 küldőpiacunkról, például Németországból, az Egyesült Királyságból, Csehországból, Lengyelországból, Oroszországból érkezzen a legtöbb látogató. Külön ki kell emelnem, hogy az Egyesült Államok és Kína szintén nagyon komoly potenciállal rendelkezik.

Ez nagyban hozzájárulhat ahhoz, hogy az ázsiai vendégek könnyebben találjanak rá Magyarországra.

Hol van még plusz kapacitás a hazai turizmusban, hogy sikerüljön elérni 2030-ra az 50 milliós vendégéjszaka-számot?

Magyarországon nagyjából 100 ezer kereskedelmi szálláshely van, sokkal több kapacitás nincs ebben a szegmensben. Úgy gondoljuk, hogy a kitörési lehetőség a minőségi fejlesztés, aminek a legfőbb eleme a Kisfaludy Szálláshelyfejlesztési Konstrukció. Még mi sem számítottunk arra, hogy a program iránt ilyen hatalmas lesz az érdeklődés. A panziók több mint fele pályázott, amit kiemelkedő eredménynek tartok. Jelenleg is folyamatosan érkeznek be a pályázatok. A másik kitörési irány a szezonalitás csökkentése. Azt valljuk, hogy Magyarország négy évszakos úti cél, amely mindig izgalmas élményeket, lehetőségeket kínál a pihenni, feltöltődni vágyóknak. Ezért a tavalyi nyári és őszi belföldi forgalomélénkítő kampányok után idén januárban elindítottuk a téli kampányunkat.

"Még mi sem számítottunk arra, hogy a Kisfaludy-program iránt ilyen hatalmas lesz az érdeklődés" Fotó: Polyak Attila - Origo

Kiemelt turisztikai régiók kialakítása mennyiben kapcsolódik a Kisfaludy Programhoz?

Ezek teljes mértékben párhuzamosan zajlanak. Azt vettük észre, hogy 2010 előtt pontszerűen történt a hazai turizmus fejlesztése, és a különféle beruházások nem kapcsolódtak össze, így a teljes fejlesztés ésszerűsége sokszor megkérdőjelezhető volt. Ezzel szemben most koncentráltan fejlesztünk például a Balaton és a Tisza-tó térségében.

A célunk az, hogy mindenki töltsön el még egy éjszakát Magyarországon.

Melyek a legnagyobb fejlesztési célok?

Az elmúlt másfél év a tervezés ideje volt, 2018 azonban már a megvalósítás éve lesz. Az idei évben szeretnénk átadni a sátoraljaújhelyi üveghidat, ami a világ leghosszabb ilyen jellegű építménye lesz. Folytatódnak idén a balatoni és Duna-parti strandok felújításai. A borászatok komoly támogatásokra számíthatnak, úgy gondoljuk, hogy a legjobb kóstolóhelyek mellé szállásokat is kell építeni. A Kisfaludy Szálláshelyfejlesztési Konstrukcióhoz kapcsolódó pályázatok vonatkozásában tavasszal meglesznek az első döntések. A cél, hogy 30 ezer vidéki szoba megújuljon a következő években. A program első szakasza 2019-re zárulhat le.

Tervezik-e a Kisfaludy Program meghosszabbítását?

Ez minden idők legnagyobb, turisztikai fejlesztéseket összefogó kormányzati ernyőprogramja. A magyar költségvetési forrásból biztosított,

Guller: 2030-ig 300 milliárd forintnyi beruházás valósulhat meg Fotó: Polyak Attila - Origo

Mi Magyarország legfőbb turisztikai versenyelőnye?

Budapest mára olyan hívószó lett, ami már önmagában is megállja a helyét. A fő cél, hogy Budapestet kiegészítve minél többen látogassanak el a főváros környékére is: például a Dunakanyarba, Gödöllőre. Távlati célok között szerepel, hogy a Budapestre érkezőket minél hatékonyabban juttassuk el az ország különféle pontjaira, legalább egy-két napra.

Természetesen idén is számos kampányt folytatunk majd, az egyik legfontosabb az Egyesült Államokban lesz. Törekvéseinket segíti, hogy Magyarország és az USA között idén májusban több közvetlen repülőjárat is indul.

Mik lesznek a legnagyobb idei események?

Június 30-ig tart a visegrádi országok, a V4 magyar elnöksége, amelyhez rengeteg program kapcsolódik. Márciusban pedig Budapest lesz Európa gasztronómiai fővárosa. Március 26-án a gasztronómiai világ egyik legrangosabb eseményének adunk otthont, amikor a Michelin és a Magyar Turisztikai Ügynökség együttműködésében bemutatjuk a Michelin-kalauz európai éttermeinek friss listáját. A Michelin Díjátadó Ünnepségnek eddig mindig Párizs vagy Brüsszel adott otthont, idén választottak más európai fővárost: Budapestet.

A rendezvényen a kontinens legjobb séfjei megismerhetik a magyar gasztronómiai kultúrát és felfedezhetik Budapest különleges hangulatát, sokszínűségét is az itteni tartózkodásuk alatt: a Michelin és az MTÜ közösen szervezi számukra a programot.

és azt is megmutassa, hogy Budapest és Magyarország készen áll arra, hogy bármilyen, világszinten is fontos nemzetközi esemény házigazdája legyen.

"Magyarország a világ egyik legbiztonságosabb országa" Fotó: Polyak Attila - Origo

Magyarország gasztronómiai nagyhatalommá vált?

A Michelin kereste meg Magyarországot, és nem mi őket. Mindettől függetlenül nem gondolom, hogy csak azért jönnek hazánkba a turisták, hogy egy jót egyenek. Persze a jó gasztronómiai kínálat elősegítheti a látogatók számának növekedését.

Aki idejön, az biztonságban érezheti magát, és ez minden felmérés szerint nagyon fontos – konkrétan a második legfontosabb – szempont, amikor a turisták eldöntik, hová utazzanak.