Komoly béremelést és más juttatásokat jelentett be a Lidl

2018.01.23. 11:33

A Lidl Magyarország 2018. március 1-jével átlagosan 20 százalékkal emeli a 8 órás munkaidőben dolgozó bolti és raktári fizikai munkavállalók, valamint az üzletvezetők bérét. Ezt követően a bolti dolgozók havi keresete eléri majd a bruttó 290 ezer és 320 ezer forintot, az üzletvezetők havi fizetése pedig bruttó 658 ezer forinttól 720 ezer forintig terjedhet - közölte a vállalat.

Az 1930-as években, Németországban alapított Lidl Magyarországon 2004-ben nyitotta meg első logisztikai központját és 12 üzletét, ma már több mint 160 áruházzal van jelen az országban, és több mint 4000 munkavállalót foglalkoztat. A cég különös figyelmet fordít a magyar beszállítókra, így termékeinek több mint 60 százalékát tőlük szerzi be. A mostani bejelentés szerint, másra is számíthatnak a munkavállalók a béremelés mellett.

Jelentős béremelést jelentett be Lidl, és más dolgozói juttatásokról is beszámoltak közleményükbenFotó: Dudás Szabolcs - Origo

További szolgáltatások a dolgozóknak

Az áruházlánc a béremelésen felül a Lidl Egészségprogramban, éves szinten 96 ezer forint értékű komplex egészségügyi szolgáltatást is biztosít minden munkavállalójának.

Az üzletvezetőknek pedig az áruházlánc - korlátlan magáncélú használattal, minden költséget 100 százalékban átvállalva - személyautót is biztosít.  

A vállalat a munkavállalók bérét további juttatásokkal egészít ki, többek között

a törvényi előírásoknál nagyobb mértékben, 100 százalékban téríti a dolgozók munkába járási költségét.
Közölték, a bolti és a raktári dolgozók, valamint az üzletvezetők fizetésemelésével az üzletekben dolgozó munkavállalók bére átlagosan 365 ezer forintra nő.

Az áruházlánc közleményében Tőzsér Judit, a Lidl Magyarország vállalati kommunikációs vezetője kifejtette: a társaság a kiskereskedelmi szektorban egyedülálló módon az idei fizetésemeléssel együtt 2016 januárja óta 52 százalékos béremelést hajtott végre.

Ahol már emeltek

A kiskereskedelemi cégek közül a Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) múlt héten jelentette be, hogy megállapodtak a 2018-as bérekről. A Spar garantált bérminimum, illetve minimálbér jogszabályban rögzített emelésén túl is biztosít bérfejlesztést a dolgozóknak, a legnagyobb létszámot kitevő áruházi munkakörökben a kezdő bérminimum havi bruttó 200 ezer forint lesz.

A Tesco és a Spar már korábban béremeléseket jelentett beForrás: MTI/Balogh Zoltán

Maczelka Márk, a Spar kommunikációs vezetőjének korábbi közlése szerint a vállalat tavaly 10 milliárd forint értékű bérfejlesztést hajtott végre, idén ez eléri a 9 milliárd forintot, amelyet a járulékcsökkentés közel 1 milliárd forint értékben fedez. Ez két év alatt a bérek 40 százalékos növekedését jelenti a Sparnál.

A Tesco-Global Áruházak Zrt. még 2017. december 6-án jelentette be a 2018. januártól életbe lépő béremelést, amelynek értelmében a vállalat további 2,8 milliárd forintot fordít a kiskereskedelemi dolgozók béremelésére.

Az áruházláncnál 2018 januárjától 197 ezer forintra emelkednek a legalacsonyabb bérek a minimum 6 hónapja teljes munkaidőben a Tescónál dolgozó munkatársak esetén. A béremelés 14 100 munkavállalót érint, a bérek pedig átlagosan 10 százalékkal emelkednek a vállalatnál. A Tesco a 2018-as béremeléssel 2017. január óta 11,1 milliárd forintot fordított a munkatársak bérének növelésére.