Bajban a Puma, a tulajdonos kihátrál a cég mögül

Puma
Vágólapra másolva!
A Puma a világ harmadik legnagyobb sportszergyártó márkája. Ezek ellenére a tulajdonos most szabadulna a részvényektől. A Kering a jövőben csak a luxusipari márkákra szeretne koncentrálni.
Vágólapra másolva!

A Kering egy francia luxusipari óriás, amelynek a portfóliójában olyan márkák szerepelnek, mint a Gucci, az Yves Saint Laurent a Boucheron vagy a Brioni.

A 1963-ban alapított vállalat többségi tulajdonos a Pumában is,

de a vállalat a részvényeik 70 százalékától megválna, és szétosztaná azt a befektetők között.

A Kering inkább a luxusipari szektorra szeretne koncentrálni, ezért szabadulna a Puma-részvények többségétől. A tervek szerint a Kering a részvények 16 százalékát tartaná meg.

Illusztráció Forrás: Puma

A hír hatására mind a Puma, mind a Kering részvényárfolyama csökkent, igaz a Kering 1 százalékos mérséklődése elmarad a német sportszergyártó 4,4 százalékos esésétől – írja a CNBC.

A Puma a 2000-es években pénzügyi problémákkal küszködött, ugyanis nem tudta a lépést tartani az olyan óriásokkal, mint a Nike és az Adidas. A francia cég 2007-ben sietett a márka segítségére,

akkor 5,3 milliárd euróért szereztek többségi tulajdoni részt a cégben.

A Kering azért szeretne jobban a luxusmárkákra koncentrálni, mert úgy érzik, hogy a vállalat teljesítménye elmarad a várttól, míg a legfőbb konkurencia, az LVMH sikeresen teljesít.

Az LVMH csoporttal nehéz tartani a lépést, hiszen a ruhamárkák mellett (Dior, Berluti, Givenchy, Louis Vuitton) luxusitalok (Belvedere, Dom Pérignon, Hennessy, Moet & Chandon), óramárkák (Hublot, TAG Heuer, Bulgari, Zenith) és kozmetikai termékek is szerepelnek a portfóliójukban.

A jamaicai sportolók is Pumát hordanak Forrás: MTI/EPA/Franck Robichon

Hogy a Kering pontosan mennyi pénzt kérne a vevőktől, az az áprilisi közgyűlésen dől el, de nem szándékoznak nyerészkedni az üzleten.

A Puma a harmadik legnagyobb sportszergyártójának számít, és olyan reklámarcaik vannak, mint Rihanna, Pelé vagy Usain Bolt.

Arsenal játékosok Puma mezben Forrás: AFP/Ben Stansall

Emellett sikerült az Arsenal mezszállítójává válni a cégnek. Nagy érvágás azonban, hogy a 2018-as labdarúgó-világbajnokságon a 32 csapatos mezőnyből mindössze két válogatott (Svájc és Uruguay) fog Puma mezt viselni.

Ez a szám az Adidasnál 12, míg a Nike-nál 10.

Ráadásul a másik német óriással, az Adidasszal szemben a Pumának nem sikerült sikeresen betörnie az Egyesült Államok piacára, bár a Puma az elmúlt években komoly károkat okozott retro stílusú cipőivel mind a Nike-nak, mind az Under Armournak.

@badgalriri sports the #eskiva by @puma.

FENTY PUMA BY RIHANNA (@fentyxpuma) által megosztott bejegyzés,

A Puma 2017-ben kifejezetten jó évet zárt, hiszen a részvények 45 százalékkal emelkedtek, a német vállalat piaci értéke 5,3 milliárd euró.