Rekordnyereség a Takarék Csoportnál

atm bankautomata bankkártya
Illusztráció.
Vágólapra másolva!
A Takarék Jelzálogbank Nyrt. 2018 első félévét a nemzetközi számviteli szabályok szerint (IFRS) 4,1 milliárd forintos konszolidált adózás utáni nyereséggel zárta. A kedvező piaci feltétek miatt a jelzáloghitelpiac dinamikus bővülésére számít a Takarék Csoport.
Vágólapra másolva!

A vállalat első féléves pozitív eredményéhez működési kiadásainak tudatos csökkenése is hozzájárult. Nemcsak az üzleti, hanem

a bérköltségei is mérséklődtek, ami a bank létszámcsökkenésén keresztül az egy főre jutó eredményességét is támogatta.

Emellett az is pozitívan hatott, hogy – a Takarék Csoport ötéves stratégiáját követve – a Takarék Jelzálogbank a Takarék Kereskedelmi Bank Zrt.-n kívüli részesedéseit értékesítette 2017 decemberében.

Takarék Kereskedelmi Bank Forrás: FHB Bank

„A Takarék Jelzálogbank 2018 áprilisától nem vesz részt közvetlen lakossági jelzáloghitelezésben, e funkcióját teljes mértékben átadta a Takarék Kereskedelmi Banknak. A hazai jelzálogbankok legaktívabb kibocsátója tavasztól kizárólag jelzáloglevelek kibocsátására és a jelzáloghitel-állományok refinanszírozására összpontosít" – mondta el Vida József, a cég elnöke.

Illusztráció Forrás: Dreamstime

Ennek köszönhetően a 2017 végi 76,6 milliárd forintos konszolidált refinanszírozott állományát a Takarék Jelzálogbank 2018 első félévének végére több mint 14 százalékkal, 87,6 milliárd forintra növelte, a külső banki partnerek refinanszírozott ügyleteinek száma pedig meghaladta a 20 ezret.

A teljes refinanszírozott állomány immár több mint 10 bank között oszlik meg, ami azt jelenti, hogy a törvényi előírás által érintett hitelintézetek csaknem fele veszi igénybe a cég szolgáltatását.

A félévet a magyar számviteli sztenderdek alapján 1,8 milliárd forintos adózás után eredménnyel záró Takarék Kereskedelmi Bank is kiugróan teljesített: 182,8 százalékkal több lakáscélú jelzáloghitelt helyezett ki, mint az előző év azonos időszakában.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!