Minden idők legszervezettebb támadása bankautomaták ellen

Internetes csalás, kalózkodás
Munkában egy számítógépes hekker
Vágólapra másolva!
Az indiai Cosmos Banktól 944 millió rúpiát (13,5 millió dollár) loptak el egy hétvégi hekkertámadás során. Az akciót hihetetlen szervezettséggel, több mint két tucat országban egyszerre hajtották végre.
Vágólapra másolva!

A kiberbűnözők először ügyféladatokat szereztek meg, majd egy jól szervezett nemzetközi akcióban a világ 28 országában alig valamivel több, mint két óra leforgása alatt 805 millió rúpiát vettek fel készpénzben.

A tolvajok igen gyorsan dolgoztak, hiszen ennyi idő leforgása alatt csaknem 15 ezer készpénzfelvételi tranzakciót hajtottak végre

- főleg külföldi ATM-automatáknál - a banknál vezetett ügyfélszámlák terhére.

Munkában egy számítógépes hekker Forrás: Shutterstock

A készpénzfelvétel mellett három tranzakcióval a SWIFT-rendszeren keresztül elutaltak 139 millió rúpiát egy hongkongi székhelyű cég számlájára. A SWIFT, amelynek rendszerén keresztül naponta több ezer milliárd dollárnyi pénzt utalnak át, a Reutersnek nem kívánta kommentálni a történteket, mondván, hogy egyedi esetekben nem nyilvánítanak véleményt.

A Cosmos Bank biztonsági okokra hivatkozva nem közölte, hogy mely országokban fosztották ki a csalók az ATM-eket.

Az indiai pénzintézetekre egyébként rájár a rúd az utóbbi időben, mert februárban a City Union Banktól loptak el három szabálytalan tranzakció révén közel 2 milliárd dollárnyi összeget, egy másik indiai bank ATM-jében tárolt bankjegyek nagy részét pedig patkányok ették meg.