Már a szakadék szélén táncol az angol font

font
Máshol helyezi el az anglikán egyház vagyonát, ha a cég kifogásolható módon üzletel
Vágólapra másolva!
Ahogy nőnek a feszültségek a megállapodás nélküli brexittel kapcsolatban, úgy fokozódik a nyomás az angol fonton is. A Bloomberg több devizapiaci szakértő véleményét gyűjtötte egy csokorba, amelyből kiderül, milyen irányt vetítenek előre a befektetők.
Vágólapra másolva!

Az angol font a hét elején tavaly óta nem látott mélypontra süllyedt, miután Theresa May brit miniszterelnök elhalasztott egy kulcsfontosságú parlamenti szavazást a brexit kapcsán, majd egyre hivatalosabbá vált, hogy fel kell készülni a legrosszabbra, vagyis a megállapodás nélküli brexitre. A szigetország devizája később ledolgozott valamennyit a veszteségekből, azonban az elemzők mégsem látnak túl sok okot az optimizmusra a közeljövőben.

A Bloomberg ennek kapcsán megkérdezett néhány elemzőt és alapmenedzsert, hogy világosabb képet kaphassunk arról, a piaci szereplők mit várnak a fonttól a következő időszakban.

A BBVA elemzői szerint ahogy a bizonytalanság várhatóan következő napokban is fennmarad, az elsődleges piaci reakció az eladás lesz.

Jelenleg a legnagyobb kockázatot az jelenti a fontra (és az euróra) nézve, hogy nem lesz érdemi megállapodás a felek között, de egyelőre még nyitva vannak alternatív lehetőségek is, az új választásoktól egy második népszavazásig.

Marad a nyomás a brit fizetőeszközön Forrás: Cultura Creative/© Cultura, all rights reserved./Rafe Swan

A bizonytalanság egyik legrosszabb devizapiaci következménye, hogy rendkívül nehéz manapság kereskedni a font piacán – ez olvasható ki az AMP Capital Investors szakértőjének véleményéből. Shane Oliver úgy számol, hogy a font lemehet 1,20 dollárig is, ha tovább fokozódik a bizonytalan hangulat. Mindazonáltal a stratéga most inkább távol tartja magát a fonttól, mert a politikai bejelentések túl élesen képesek megrángatni a fizetőeszközt.

Ennél határozottabb álláspontot képvisel a BlueBay Asset Management csapata, akik nemcsak a fontot, de a brit állampapírokat is shortolják.

A kötvények ugyanis szintén nyomásnak vannak kitéve középtávon az infláció és a lassuló növekedés felől egyaránt

– mondják. A BlueBay portfólió menedzsere szerint egyébként a font a 2016-ban elért mélypontokig is visszacsúszhat.

Mindeközben az Unicredit elemzői is attól tartanak, hogy a fontra nehezedő nyomás nem fog egyhamar megszűnni. Ennek következtében a fizetőeszköz lemehet akár az 1,25 dolláros szint alá is, míg az euróval szemben továbbra is a 0,90-es küszöb fölött folyhat a kereskedés.

A leginkább optimista hangot a Credit Agricole stratégái ütötték meg, akik szerint éppen a megállapodás nélküli brexit fokozódó fenyegetése érheti el a feleknél, hogy egy mindenki számára megfelelő egyezségre jussanak. Éppen ezért a csapat arra számít, hogy a font talpra fog állni, és a következő hat hónapban a dollár és az euró ellenében egyaránt megerősödik.