Két GINOP felhívás keretösszege is megemelkedett

állásinterjú
Meeting for coffee, dayplaner on table
Vágólapra másolva!
A Széchenyi 2020 keretében megjelent „A kiemelt növekedési és innovációs potenciállal bíró feldolgozóipari kkv-k azonosítása, felmérése, motiválása, támogatása nemzetközi versenyképességük és hálózatosodásuk elősegítése céljából" című (GINOP-1.1.4-16) felhívás keretösszege 1,7 milliárd forintról 5,77 milliárd forintra módosult. A már lezárult felhívás kijelölt „pályázója" az IFKA Iparfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft.
Vágólapra másolva!

A projekt célja a felhívás szerint

  • a feldolgozóipari „gazella" (nagy növekedési képességű) kis- és középvállalkozások azonosítása,
  • a célcsoport csoport fő jellemzőinek és fejlesztési igényeinek megismerése,
  • az érintett vállalkozások menedzsmentjének motiválása, tájékoztatása,
  • komplex és rugalmas kiválasztási és monitoring rendszer megalkotása, valamint
  • testreszabott fejlesztéspolitikai konstrukciók és ügyfélkezelési megoldások kidolgozása.

Nemzetközi összehasonlításban a hazai kkv-szektor innovációs teljesítménye gyengének minősül: az EU által alkalmazott 9 innovációs mérőszámból 8 esetében a hazai kkv-k lemaradásban vannak európai társaikhoz képest.

Európai összevetésben a magyar kkv-szektor és különösen a mikrovállalkozások európai társaikhoz képest alacsonyabb hatékonysággal működnek – olvasható az Üzletem.hu cikkében, mely részletesebben is beszámol a pályázatról.

A kkv-k innovációját és automatizációját célzó GINOP felhívások keretösszegét emelte meg a kormány Forrás: PhotoAlto/Eric Audras

Egy másik GINOP-felhívás keretösszegét is megemelte a kormány, 3,8 milliárd forinttal, 2,35 milliárd forintról 6,18 milliárd forintra. Ez a „Termelő kkv-k digitális és automatizációs fejlesztéseinek élénkítése érdekében Ipar 4.0 mintaalkalmazások kialakítása„ című (GINOP-1.1.3-16) felhívás, melynek célja, hogy

elősegítse a magyarországi, feldolgozóiparban tevékenykedő kkv-k digitális transzformációját, Ipar 4.0 termelési rendszereinek technológiai, ipari automatizálási, vezérlési megoldások iránti nyitottságát.

Ez a felhívás is lezárult már, konzorciumi formában támogatási kérelmet az IFKA Iparfejlesztési Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (konzorciumvezető) és az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége nyújthatott be. A forrást az Európai Regionális Fejlesztési Alap és Magyarország költségvetése társfinanszírozásban biztosítja.

Erről egy másik cikkben olvashatnak, szintén az Üzletem.hu oldalán.