Finanszírozásra használjuk a halasztott fizetést

Olcsóbb és egyszerűbb az elektronikus számla
Vágólapra másolva!
Csökkent a halasztott fizetések aránya a hazai vállalatok közötti kereskedelemben, az úgynevezett B2B-piacon, ugyanakkor nőtt a számlák kiegyenlítésének ideje és a behajthatatlan követelések száma.
Vágólapra másolva!

Az Atradius hitelbiztosító több mint 1400 magyar és kelet-közép-európai vállalat válaszait feldolgozó elemzése szerint Kelet-Közép-Európában még mindig a magyar vállalatok hajlandók leginkább belemenni a halasztott fizetésbe. Ennek talán az is az oka, hogy még mindig Magyarországon a legkevesebb a késedelmes kifizetés.

A magyar vállalatok ugyanakkor szívesebben adnak halasztott fizetési lehetőséget a hazai cégeknek, mint a külföldi vevőiknek.

A válaszadók ezt azzal indokolták, hogy ilyen a magyarországi üzleti gyakorlat, és a halasztott fizetés egyfajta jutalom a régi vevők számára azok lojalitásáért.

Azért nincs akkora tapsikolás a halasztott fizetésért, hiszen a vállalatok 31 százaléka megszüntetné ennek lehetőségét, ha jelentősen romlana vevőinek a fizetési morálja. A külföldi ügyfelek esetében az azonnali fizetést gyakran az adott országra jellemző politikai és devizakockázatok és a rossz fizetési magatartás indokolják – mondta Vanek Balázs, az Atradius országigazgatója.

Magyar cég magyar cégnek szívesebben ad halasztott fizetést, mint külföldinek

A magyar válaszadók 71 százaléka tapasztal gyakori késedelmes fizetést a vállalatok közötti kereskedelemben, ami némi növekedést jelent 2017-hez képest.

A magyar ügyfelek gyakrabban lépik át a számlafizetési határidőt, mint a külföldiek.

A fizetési késedelmek másik oka, hogy a magyar vevők egyre növekvő mértékben egyfajta finanszírozási formaként használják a halasztott fizetéses számlákat. Ennek nyomán minden tizedik vállalat maga is késve fizet a saját szállítóinak, ami körbetartozáshoz vezet.

A magyar cégek kevesebb mint fele állít ki elektronikus számlát az ügyfeleinek, ezzel Magyarország az utolsó helyen áll Kelet-Közép-Európában.

Ugyanakkor 15 százalékuk készül arra, hogy az idén bevezesse az e-számlázást, ez pedig a legmagasabb arány a régióban.

A cégek egyharmada azt tapasztalta, hogy az ügyfelek hamarabb kifizetik az online számlákat, mint a hagyományosakat.