A digitalizáció és az automatizáció lehet az új trend a kkv-knál

Budapest Bank központja 2018 június 30-án
Vágólapra másolva!
A hazai kkv-szektor előtt jelentős növekedési lehetőség áll a következő években, amit a kormányzati törekvések is ösztönöznek. A szakemberhiányra, a foglalkoztatottság magas szintjére a cégek oldaláról digitalizáció és automatizáció lehet a válasz. Ez jelentős beruházásokat tesz szükségessé, amit a hazai cégek nem feltétlenül tudnak saját forrásból finanszírozni, ezért külső forrást kell bevonniuk. Milyen konstrukciók mentén érdemes gondolkodniuk a vállalkozásoknak, hogyan segítheti a kkv-k növekedését egy bank? Erről beszélgettünk Toldi Balázzsal, a Budapest Bank vállalati üzletágvezetőjével.
Vágólapra másolva!

A kkv-hitelezés bővülése gazdaságpolitikai prioritás a kormányzat számára: Nagy Márton MNB-alelnök áprilisban a Portfolio konferenciáján jelentette be, hogy a vállalati hitelbővülést a jelenlegi évi 5-10 százalékról évi 12-13 százalékra tervezik növelni 2030-ig. Emellett a vállalati hitelállomány GDP-hez mért aránya 2030-ra a mostani 17 százalékról 30 százalékra emelkedhet. A KSH adatai szerint az idei első negyedévben a beruházások bár 17 százalékkal nőttek, de ezek nagy részét az állami szektor tette ki. Vajon lesz-e ekkora kereslet a vállalkozások oldaláról, várható-e a beruházások ekkora bővülése a versenyszférában?

A válaszom röviden: igen. Bővebben kifejtve, két dolgot szeretnék kiemelni. Ha a saját adatainkat megnézzük - hiszen mi a folyamatban lévő ügyeink és az elmúlt időszak folyósításai, szerződéskötései, illetve ügyfél-aktivitásai alapján is tudunk következtetni -, akkor azt látjuk, hogy ezek a számok az elkövetkezendő pár évre nézve egyáltalán nem elrugaszkodottak. A tavalyi évben a Budapest Bank vállalati hitelállománya 13 százalékkal bővült. Az idei év első öt hónapja alapján pedig úgy látjuk, hogy a vállalatok oldaláról nagyon erős igény van a beruházásokra, illetve a növekedésre. Én minden héten két napot az ügyfelekkel töltök, és az elmúlt időszakban minden partnerünknél erőteljes beruházási igényt tapasztaltam. Sokan terveznek bővülést – a teljesség igénye nélkül – az építőipari, mezőgazdasági, feldolgozóipari vagy logisztikai területen.

A privát szféra beruházásainak nagy része a KSH statisztikákban azért nem látszik még, mert finanszírozási oldalról jelenleg megelőző stádiumban, jóváhagyás vagy szerződéskötés alatt vannak, melyek megelőzik a folyósítást, megvalósítást. Ez az elmúlt egy évnek, de inkább öt-hat hónapnak az egyértelmű tendenciája.

Ilyen erős fél évünk, mint amit most látok a Budapest Bank vállalati állományában, nagyon régen volt.

Toldi Balázs, a Budapest Bank vállalati üzletágvezetője Forrás: Budapest Bank

Ez valóban kitarthat hosszabb távon is?

A jövő évre mindenképpen tartható ez a szintű növekedés, a folyamatban lévő ügyletek, vagy az uniós pályázatok hatása pedig még ennél is tovább gyűrűzhet. Persze vannak nemzetközi kockázatok – például az olasz választások vagy az Egyesült Államok által tervezett védővámok –, ezek hatásait még nehéz megbecsülni.

A következő egy-két évre viszont ezek a gazdaságpolitikai elvárások mindenképpen reálisak.

Hamarosan kifutnak az európai uniós vissza nem térítendő támogatások, ami átalakítja a hazai vállalati finanszírozást. Milyen finanszírozást érdemes most keresniük azoknak a cégeknek, amelyek elszánták magukat a bővülésre, és hogyan alakul majd a finanszírozási piac a jövőben?

Az utóbbi időszakban nagy a kereslet a garantőr intézmények - például a Garantiqa vagy az AVGHA – által fedezett hitelek iránt. Ez nagy segítséget jelent a magyar vállalkozások számára abban az esetben, ha nem rendelkeznek elegendő szabad eszközzel, amelyet egy ügylet-finanszírozáskor vagy valamilyen hirtelen beérkező nagyobb megrendeléshez fel tudnak ajánlani, ez ugyanis a beruházás megvalósításának vagy a forgóeszközigény beszerzésének a korlátját is jelentheti.

A Budapest Banknál azt is fontosnak tartjuk, hogy

a vállalkozások ne csak „dobozos" termékek, standard megoldások közül választhassanak, hanem cégre szabott kondíciókat nyújtsunk nekik, felmérve a valódi igényeiket.

Éppen ezért mi már kétszázmillió forintos árbevételtől egészen a nagyvállalati szegmensig ugyanazt a személyes kiszolgálást biztosítjuk az ügyfeleknek. Ez lehetővé teszi, hogy megfelelő strukturálással az ügyfél pillanatnyi árbevételéhez képest nagyobb ügyleteket, megrendelést is finanszírozni tudjunk. Ez sok cég számára azt a kitörési pontot jelenti, amikor egy nagyobbat tud előre lépni.

A makrogazdasági tendenciákat figyelembe véve kifejezetten javasoljuk az ügyfeleknek, hogy az éven túli kölcsönök esetében éljenek a kamatrögzítés lehetőségével.

Az amerikai jegybank már elkezdte emelni a kamatokat. Az EKB szeptemberben befejezi a kötvényvásárlási programját és előbb-utóbb a szigorítás irányába fog lépni. A magyar jegybank tartani fogja ezeket az alacsony kamatszinteket, amíg tudja, de hosszú távon érdemes arra felkészülni, hogy nálunk is éreztetik majd hatásukat ezek a folyamatok.

Budapest Banknál már 200 millió forint éves árbevételtől egyedi igényekre épített személyes kiszolgálást kapnak a vállalkozások Fotó: Szabó Gábor - Origo

Milyen szempontok alapján döntenek a vállalkozások, ha bankot választanak? Mi áll a Budapest Bank vállalati üzletágának fókuszában és mit nyújt a bank a hozzá forduló vállalkozásoknak?

Mi a személyes kiszolgálásra, az egyedi igényekre koncentrálunk. Hiszünk abban, hogy egy vállalkozás számára a legtöbb esetben nem a gyorsan elérhető pénznek, hanem annak van értéke, ha olyan konstrukciót ajánlunk neki, amelyet az ő egyedi igényeinek, üzletmenetének megértése mentén állítunk össze. Ezzel együtt nem csak a finanszírozási kérdésekben igyekszünk együtt gondolkodni az ügyféllel. Van olyan is, amikor azt mondjuk, hogy szerintünk a következő időszakban egy új beruházás helyett a cégnek inkább a tőkehelyzete rendezésére vagy a szervezet reorganizációjára kellene koncentrálnia. Az is előfordul, hogy első blikkre nem látszik, hogy az adott vállalkozás képes lenne megvalósítani egy nagyberuházást, a vezetővel történő beszélgetések során mégis találunk erre megoldást. Ebben rejlik a személyes kapcsolat ereje.

Ez a stratégia sok energiát igényel banki oldalról, de az eredményeinken látszik, hogy kifizetődő.

Ha visszatekintek az elmúlt négy negyedévre, akkor folyamatosan mi nyitottuk a második legtöbb számlát a kkv-szektorban a 200 milliótól tízmilliárd forintig terjedő bevételi szegmensben az Opten adatai alapján.

Ha megnézzük a hitelállományunkat, ott is nagyjából ez látszik visszaigazolódni. Míg 2016-ban 500 milliárd forintos követelésállományunk volt, 2017-ben már 600 milliárdos, most pedig az elmúlt öt hónap alatt 640 milliárdra sikerült növelni ezt. A trend és a növekedési ütem, azt gondolom, önmagáért beszél.

A Budapest Bank vállalati üzletága

A Budapest Bank vállalati üzletágának a '90-es évek óta elsődleges prioritása a hazai kis- és középvállalkozói ügyfélkör. A vállalati ügyfelek 80-90 százalékát hazai kkv-k teszik ki. A vállalati stratégia fókuszában az exportra termelő és a feldolgozó cégek, valamint az agrárium állnak.

A bank vállalati üzletágának célja a kkv-k finanszírozása és tőkeoldalról történő támogatása, hiszen ez a szegmens jelenti ma a magyar gazdaság motorját. A bank fontosnak tartja a növekedésre képes hazai kkv-k támogatását.

A kiszámítható hitelezési gyakorlaton túl fontosnak tartják a piac és ügyfeleik mély ismeretét is. A Budapest Banknál már 200 millió forint fölött személyes kiszolgálás és kapcsolattartó jár az ügyfélnek.

Túl a finanszírozáson, milyen akadályokkal és kihívásokkal néznek szembe a növekedést tervező cégek ma Magyarországon és hogyan segíthet ebben számukra a Budapest Bank?

Magyarországon nagyon magas a foglalkoztatottság és ebből adódóan a növekedéshez szükséges munkaerő-felvétel már nem olyan könnyű, mint korábban volt. Ebben úgy tudunk segíteni, hogy finanszírozzuk azokat a beruházásokat, ahol az automatizáció vagy a digitalizáció kiválthatja ezt a növekedési korlátot. Ebben jelenleg az MFB Pontokon elérhető uniós források is segítik a cégeket. A digitalizáció vagy automatizáció egyébként alapvetően szervezeti kultúra kérdése is. Igyekszünk tanácsot adni abban is, hogy a transzformációhoz szükséges szemléletváltás is végbemehessen a cégnél.

Annak is nagy szerepe van, hogy a szoros ügyfélkapcsolat miatt nemcsak a vállalkozás növekedését látjuk, és hogy hogyan teljesít, hanem adott esetben azt is, ha a mérlegszerkezete eltér a szükséges struktúrától. De azt gondolom, nekünk felelősségünk és kötelességünk tájékoztatni a vállalkozás tulajdonosait, ügyvezetését arról is, ha a cég elérkezett arra a pontra, amikor érdemes bővíteni a menedzsmentet.

Vannak-e ehhez megfelelő felkészültségű szakemberek a Budapest Banknál, vagy külső felet is bevonnak ebbe a tevékenységbe?

Saját szakértőkkel dolgozunk. Az agrárterületnek például külön szakértői vannak, az EU-s támogatásokra is külön támogatói csoportot hoztunk létre, az ügyfélkapcsolati menedzsereink pedig kiváló, tapasztalattal rendelkező közgazdászok. Ezt a tudást tudjuk felajánlani a vállalkozásoknak, amellyel általában élnek is.

A cikk megjelenését a Budapest Bank támogatta!