Lesújtott a kalapács, szinte egyszerre 13 Picassót vettek meg

Picasso, festmény, Christie's
Ezt a képet már 540 ezer dollárért meg lehetett venni
Vágólapra másolva!
A műkincsek piaca újra fellendülőben van, a befektetési célú vásárlások és az ázsiai vevők a szektor motorjai. Azonban most egy rejtélyes vevő két nap alatt 13 Picasso-festményt is vett, összesen 40 milliárd forintnak megfelelő értékben.
Vágólapra másolva!

A Gurr Johns nemzetközi tanácsadó cégnél nagyon bekattant valami, mert ipari mennyiségben kezdték el vásárolni a Picasso-festményeket.

A Bloomberg értesülései szerint legalább 13 művét vették meg a festőnek két nap alatt,

ezek összesített ára 155 millió dollár volt.

A cég összesen 102,4 millió dollárért hozott el négy festményt a Sotheby's árverésén szerdán, míg egy nappal korábban a Christie's licitálásán nyertek kilencszer.

A legdrágábban a költő szeretőjéről, Marie-Therese Walterről készült portré kelt el, ezért 69 millió dollárt fizettek.

Ez 20 millió dollárral magasabb a vártnál.

Érdekesség, hogy már 540 ezer dollárért is meg lehetett szerezni a híres művész egyik alkotását.

A Bloombergnek nyilatkozó szakértő azt mondta, hogy fogalma sincs, hogy ki akarhat ennyi, és ilyen különböző minőségű Picassót megvenni. Vélhetően a Gurr Johns nem saját magának vette a képeket, hanem valakinek a megbízását teljesíti közvetítőként.

Elképzelhető az is, hogy a Gurr Johns nem egy ügyfélnek, hanem többnek szerezte be a képeket.

Ráadásul korántsincs vége a felvásárlásoknak, hiszen a héten még több Picasso mű is kalapács alá kerül.

Ezt a képet már 540 ezer dollárért meg lehetett venni - Picasso: Citron et verre Forrás: Christie'S/DALiM

A tanácsadó cég a Sotheby's tegnapi forgalmának a 62 százalékért felelős, de a Christie's értékesítéseinek 34 százalékát is elvitték. Mindkét aukciós ház bevételei jócskán meghaladták a várakozásokat.

Elképesztően pörögnek az aukciós házak

Az Economist szerint itt az újabb bizonyíték arra, hogy a műkincspiac reneszánszát éli. A három legnagyobb árverésekkel foglalkozó cég (Christie's, Sotheby's és Phillips) nyilvánosságra hozta a 2017-es eredményeit.

Ebből az derül ki, hogy a Christie's eladásai 26 százalékkal nőttek, és elérik a 6,6 milliárd dollárt.

A három nagy az impresszionista, modern és kortárs alkotók műveiből idén 772 millió dolláros bevételre számít, ami negyedével nagyobb, mint a mélypontnak számító 2016-os év.

A növekedés a gyűjtői láz mellett az ázsiai kereslet megugrásának is köszönhető, de a Christie's hálás lehet a szaúdi hercegnek is, aki 450 millió dollárt fizetett Leonardo da Vinci Salvator Mundi című alkotásáért.

Leonardo da Vinci olasz művész Salvator Mundi című festménye a Christie's aukciós ház New York-i kiállítótermében az aukció napján Forrás: MTI/EPA/Justin Lane

Az idei év is várhatóan kiemelkedő lesz, minden idők legnagyobb értékű árverése jöhet májusban, amikor kalapács alá kerül a David és Peggy Rockefeller gyűjteménye.