Felfüggesztették a kereskedést a Konzum Nyrt. részvényeivel

Budapesti Értéktőzsde 2016 április 5-én Budapesti Értéktőzsde
Budapesti Értéktőzsde 2016 április 5-én
Vágólapra másolva!
Felfüggesztették a kereskedést a Konzum Nyrt. részvényeivel a Budapesti Értéktőzsdén 10 óra 51 perctől a szerdai kereskedési nap végéig - az erről szóló határozat a BÉT honlapján jelent meg.
Vágólapra másolva!

A tájékoztatás szerint a kibocsátó szerdán arról tájékoztatta a tőzsdét, hogy március 7-én olyan tájékoztatást kíván közzétenni, amely az általa kibocsátott értékpapírok árfolyamát jelentős mértékben befolyásolhatja.

A kibocsátó kezdeményezésére

Erre tekintettel,

a kibocsátó kérelmezte értékpapírjai kereskedésének felfüggesztését.

A Konzum Nyrt. részvényeit szerdán sorolták át a prémium kategóriába, a részvények árfolyama délelőtt 14,91 százalékkal 2255 forintra csökkent a felfüggesztésig.

Prémium kategóriába sorolták a Konzum részvényeit Fotó: Szabó Gábor - Origo

Átsorolás prémium kategóriába

A Konzum hétfőn kezdeményezte törzsrészvényeinek átsorolását a standardból a prémium kategóriába.

A tőzsde által elvégzett vizsgálat alapján a kibocsátó törzsrészvényei megfelelnek az előírásoknak

- olvasható a BÉT honlapján megjelent határozatban.

A társaság 20 millió 860 ezer törzsrészvénnyel rendelkezik. A 2018. február hó 26-i részvénykönyvi kivonat alapján a vállalat részvényeseinek száma 2771. A közkézhányad mértéke 29,69 százalék.
A Konzum Nyrt. részvényeivel a BÉT standard kategóriájában kereskedtek.

Az elmúlt évben a részvények legmagasabb árfolyama 3789 forint, a legalacsonyabb 102 forint volt.