Ezrek tértek vissza a munkaerőpiacra

Müller Péter - A hónap témája: Ha valamit nagyon akarsz, nem kapod meg! öreg  néni nyugdíjas
Vágólapra másolva!
A nyugdíjas szövetkezetek segítségével 8-12 ezer nyugdíjas korú dolgozó tért vissza a munkaerőpiacra és számuk további 30 ezerrel bővíthető – mondta Szatmáry Kristóf, fideszes képviselő a Nyugdíjas Szövetkezeti Szakmai Napok fórumsorozatának budapesti záróeseményén.
Vágólapra másolva!

A politikus hozzátette: már körülbelül ezer olyan cég van, amelynek szüksége van erre a típusú foglalkoztatásra, és már 3-5 milliárd forint értékű szerződésállomány köthető a nyugdíjas szövetkezetekhez.

A rendezvénysorozatot a Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezetek Országos Érdekképviseleti Szövetsége (Közész) és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) szervezte.

Dávid Ferenc, a VOSZ főtitkára szerint arra mutatott rá, hogy a nyugdíjas szövetkezeti rendszer olyan érdekeltségi rendszert teremtett, amelyben minden szereplő számára, így a nyugdíjas munkavállalóknak, az őket befogadó, illetve általuk alapított szövetkezetnek, valamint a foglalkoztatóknak is kedvező az adózási forma.

Illusztráció Forrás: Shutterstock

Turi Dénes, a Közész elnöke szerint helyes volt és időszerű a kormány kezdeményezése, amelynek hatására 2017 júliusa óta közérdekű nyugdíjas szövetkezetek alakulhatnak Magyarországon.

Bak Klára, a Szövetkezeti Kutatóintézet Nonprofit Kft. szakértője közölte, hogy

ma Magyarországon 114 bejegyzett nyugdíjas szövetkezet működik.

A szövetkezeti formában ma az öregségi nyugdíjasok vállalhatnak munkát, a nők közül pedig azok is, akik negyven év munkaviszony után mentek nyugdíjba.

A rendezvénysorozaton a résztvevőktől elhangzott, hogy ki kellene terjeszteni a szövetkezeti törvény hatályát például azokra a megváltozott munkaképességű dolgozókra is, akik már közel vannak a nyugdíjhoz. A pedagógusok és az egészségügyben dolgozók pedig azt sérelmezték, hogy visszatérhetnek ugyan a munkaerőpiacra, de nem az állami szférába, hanem csak a versenyszférában vállalhatnak állást.

Illusztráció Forrás: Image Source/Zero Creatives

Bak Klára ezekről a felvetésekről úgy nyilatkozott, hogy a lakosság visszajelzései fontosak, de ahhoz, hogy az ügyben érintett érdekképviseletek pontosan meg tudják határozni, hogy szerintük a szövetkezeti törvényt milyen irányba kell kibővíteni, még további tárgyalásokra van szükség.

A Közész és a VOSZ által szervezett Nyugdíjas Szövetkezeti Szakmai Napok eseménysorozat 19 várost érintett,

köztük Békéscsabát, Debrecent, Egert, Győrt, Kaposvárt, Kecskemétet, Miskolcot, Nyíregyházát, Pécset, Salgótarjánt, Szegedet, Székesfehérvárt, és Zalaegerszeget.