Korábban terjedelmes cikkbe számoltunk be arról, hogy az okostelefonok miatt megugrott a halálos közúti balesetek száma az Egyesült Államokban. Ez azok ellenére így van, hogy nincs egységes statisztika erre, csak a figyelemelterelődés okozta eseteket vezetik.
Régen „csak” egy kezüket használták az emberek vezetés közben a telefonos beszélgetéshez, de ez csak romlott az érintőképernyős készülékek miatt,
hiszen így sokkal több időre terelődik el a figyelem az útról,
sőt sok esetben két kézzel gépelnek a sofőrök.
A jelenség nem csak az Egyesült Államokban okoz gondot, a világ közlekedési szempontból egyik legveszélyesebb országában, Indiában is hatalmas baj a vezetés közbeni mobilozás.
Indiában olyan rossz a helyzet, hogy
minden órában 17-en halnak meg az utakon.
Most egy kutatás mutatott rá arra, hogy még a szegénynek számító Indiában is hányan nyomkodják a telefonjukat valamilyen jármű sofőrjeként.
A Samsung kutatása szerint a 45 év alatti indiaiak 30 százaléka szokott néha vagy annál gyakrabban üzenetet küldeni motorozás közben. Az 55 év feletti korosztály óvatosabb, ötből négyen inkább teljesen a vezetésre figyelnek.
A gépkocsivezetők még ennél is felelőtlenebbek,
de az igazi problémát mégiscsak a motorosok jelentik.
A 15 és 25 közötti korosztály jelentős hányada automatikusan felveszi a telefont, de számít az is, hogy valaki munkahelyi vagy családi hívást kap.
Ebből a szempontból a nők óvatosabbak, míg a férfiak 14 százaléka mindig válaszol, addig a nőknek csak a nyolc százaléka állítja ezt.
A Samsung felmérése szerint a gyalogosok is hibásak, ugyanis az út mellett sétálók 64 százaléka ugyancsak rendszeresen felveszi a telefont.
Ez azért különösen érdekes, mert hivatalosan
Indiában halnak meg legtöbben szelfizés közben.
A kutatásban résztvevők többsége szerint nagy probléma, hogy úgy próbálnak gyerekek átjutni az úton, hogy közben mobiloznak.